Európai elfogatóparancsot adtak ki a volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, PiS-képviselő ellen sikkasztás miatt.  Marcin Romanowski 2024 decembere óta Magyarországon tartózkodik, ahol politikai menedékjogot kapott. Annak ellenére, hogy lemondott képviselői fizetéséről, továbbra is igyekszik eleget tenni képviselői mandátumának – írta meg a lengyel Fakt.

Marcin Romanowski december elején interpellációkat küldött Donald Tusk miniszterelnöknek.

Azt kérdezte, hogy:

  • a WOSP Alapítványnak 2024–2025-ben mennyit utal át az állam, (Lengyelország egyik legnagyobb jótékonysági eseménye az Ünnepi Segítség Nagy Zenekara (Wielka Orkiestra Swiatecznej Pomocy – WOSP), amely 1993 óta minden évben karácsony környékén hatalmas gyűjtést rendez gyerekkórházak felszerelésének biztosítására;
  • vagy hogy az állam mennyi pénzt ad a napelemes beruházások támogatására a lengyel háztartások, illetve vállalkozások számára;
  • mekkora az önkéntes tűzoltóságok és az önkormányzati útalap állami támogatásának mértéke. 

A parlamenti interpellációra 21 napon belül választ kell adni, de a miniszterelnökség egyelőre még nem reagált Romanowski megkereséseire.

Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettes, a PiS parlamenti képviselője különböző közbeszerzéseken megengedte a hibás ajánlatok kijavítását, és lehetővé tette, hogy olyan szervezeteknek ítéljenek oda pénzeket, amelyek nem feleltek meg a formai és a tárgyi követelményeknek. A vádak összesen több mint 107 millió lengyel zloty eltulajdonítására és több mint 58 millió elsajátítási kísérletére vonatkoznak.

2024. december 9-én a varsói Mokotów kerületi bírósága úgy határozott, hogy Romanowskit három hónapra letartóztatásba helyezi. A képviselő nem jelent meg a bírósági tárgyaláson, december 19-én azonban politikai menedékjogot kapott Magyarországon. A varsói kerületi bíróság európai elfogatóparancsot adott ki a politikus ellen, és az Interpol segítségét is kérték.

Romanowski menedékjogának megadása nem kis feszültséget okozott a lengyel-magyar kapcsolatokban. 

Szijjártó: ez szánalmas - Varsó ajtót mutatott a magyar nagykövetnek

A korrupciós vád elől Magyarországra menekülő Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjogra hivatkozva nem kívánatos személynek minősítették a hazai diplomatát a lengyel uniós elnökség nyitóünnepségén. Erről itt olvashat többet >>>

Annak ellenére, hogy Romanowski menedékjogot kapott, az európai elfogatóparancs érvényes, és az ügyészség minden lehetséges intézkedést megtesz az európai elfogatóparancs alkalmazására.

Romanowski 2024 decemberében kijelentette, hogy tovább küzd a törvénytelenségek ellen, és „a lengyelek számára káros rezsimet a lehető leggyorsabban el kell távolítani a hatalomból”.

Kiakadtak a lengyelek Magyarországra

Felszívódott, majd idehaza bukkant fel egy korrupcióval vádolt lengyel politikus, ezért most áll a politikai bál. Itt olvashatja az előzményeket >>>