Mark Carney, a Bank of Canada és a Bank of England korábbi kormányzója bejelentette: fontolgatja, hogy elindul a kanadai miniszterelnöki székért. Az 59 éves szakember elmondása szerint bátorító és megtisztelő számára az a támogatás, amit a liberálisoktól kap, akik azt szeretnék, hogy győztes gazdasági tervvel haladjon előre az ország.

Carney leszögezte, hogy az elkövetkező néhány napban a családjával együtt alaposan átgondolja a döntést – írja a Bloomberg.

Carney többek között a Bloomberg Inc. és a Brookfield Asset Management elnöke. Justin Trudeau korábban elmondta, hogy évekig próbálta Carney-t meggyőzni arról, hogy induljon a liberálisok jelöltjeként, sőt, azt szerette volna, hogy ő kerüljön a pénzügyminiszteri székbe, miután Chrystia Freeland lemondott a tárca éléről.

Freeland lemondása végül Trudeau sorsát is megpecsételte, pártja ugyanis azzal vádolta meg a miniszterelnököt, hogy megpróbálta Freeland-et lefokozni, ám a miniszter a lemondással keresztbe tett Trudeau állítólagos tervének. A kanadai kormányfő ugyanakkor személyes okokra hivatkozott lemondásakor.

Trump váratlanul bedobta, hogy Kanada csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz

Így az elnöki felvetés szerint az északi szomszédukból válna az USA 51. állama, miután lemondott az ország első embere.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.