A politikus vasárnap Firenzében, a Free Europe találkozón szólalt fel, ahol azt mondta, szocialista vezetés nélküli, jobboldali Európában kell képviseltetnie magát.
Úgy fogalmazott, hogy egy olyan Európát képzel el pártjával, amelyben nem az államadósság és a tagállamok költségvetési hiánya, nem a GDP és az infláció jelenti a központi kérdést, hanem a lakosság jóléte, a munkahelyteremtés, az egészséghez és a biztonsághoz való jog.
„A nemzetek jogait akarjuk képviselni a megszorítások és Soros György Európája helyett” – hangsúlyozta Salvini. Hozzátette, a munkára épített Európában hisz az elektromos járművek és az otthonokra kivetett adóké helyett. Hozzátette, nem fél a Soros-góliáttól, mert „civilizációnk elpusztítását pénzeli.” – írja az MTI.
Salvini beszédében saját szövetségeit, Antonio Tajanit, a Hajrá, Olaszország! jobbközép párt vezetőjét is bírálta, mondván, hogy téved, amikor kizárja, hogy az EP-választásokon Marine Le Pennel vagy az Alternatíva Németországért (AfD) párttal kössön szövetséget.
Mint mondta, sajnálná, ha a jobbközépből valaki baloldali szövetségeseket választana.
Megjegyezte továbbá, hogy Paolo Gentiloni volt olasz miniszterelnök, aki jelenleg gazdasági biztos, már az Európai Néppárt (EPP) és a szocialisták közötti szövetséget készíti elő, ami szerinte olyan, „mintha az olasz biztos az utóbbi időben egy másik nemzeti válogatott mezével lépne pályára, tanácsok helyett saját országára panaszkodik és azt bírálja.”
Érik a Huxit? Sok magyar elfordult az EU-tól
Továbbra is nagyrészt pozitívan vélekednek az állampolgárok az Európai Unióról egy tavasszal végzett felmérés alapján: 24 országban a megkérdezettek 66 százaléka értékeli azt pozitívan, 29 százalékuk negatívan.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt