Hatalmas napelemparkot létesít Ausztrália az ország északi részén, a tervek szerint ez lesz a legnagyobb kiterjedésű napelemfarm a világon. A projektnek köszönhetően Ausztrália lehet a világ vezető hatalma a zöldenergia terén – jelentette be szerdán Tanya Plibersek, ausztrál környezetvédelmi miniszter.
A tárcavezető tájékoztatása szerint a tervezett napelempark:
Kapcsolódó
- hárommillió hazai háztartás villamosenergia-igényét fogja kielégíteni;
- belföldi használásra óránként 4 gigawatt áramot termel majd;
- további 2 gigawattot pedig Szingapúrba exportálnak.
A SunCable elnevezésű parkot 12 ezer hektáron alakítják ki a napsütötte északi területen 21 milliárd eurónak (8400 milliárd forint) megfelelő összegből, az energiatermelés várhatóan 2030-ban kezdődhet meg.
Az ausztrál kormány jóváhagyása mellett a projekt megvalósításához szükség van még a szingapúri és az indonéz hatóságok, illetve az ausztrál őslakos közösségek engedélyére is a továbbító kábelek lefektetése miatt.
2050-ig elérhetik a zéró kibocsátást
Ken Baldwin, a Canberrai Egyetem egyik kutatóintézetének igazgatója kiemelte: a SunCable napelempark lesz a világon az első, amelyben exportra is termelnek majd villamos áramot a napenergia hasznosításával.
A kutató szerint a kormánynak még nagyon sok pénzt kell beruháznia annak érdekében, hogy elérje a zéró károsanyag-kibocsátási célját 2050-re.
Az utóbbi öt évtizedben óriási összegeket fektettek be a szél- és napenergiaparkok kialakításába, de ezeket a beruházásokat még muszáj megkétszerezni, sőt megháromszorozni a cél teljesítése érdekében.
A földgáz is marad
Májusban az ausztrál kormány bejelentette: tervek szerint az ország 2050 után is folytatja a földgáz kitermelését és energiaforrásként való felhasználását. Számításaik szerint ez nem akadályozza, hogy elérjék a zéró kibocsátási célt a következő 30 évben.
Ausztrália jelenleg a világ egyik vezető szén- és gázexportőre. A legfrissebb hivatalos adatok szerint 2022-ben a megújuló energiaforrások a villamosenergia-termelés 32 százalékát, a fosszilis energiaforrások pedig 47 százalékát fedezték.
(via MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!