Egy garázdaság gyanújával elfogott nő előállítása közben jókora darabot rágott ki a szolgálati jármű ülésének műbőr borításából – írja a helyi rendőrség Facebook-posztja alapján a Zsaru Magazin.
Medvét vettek őrizetbe?
– kérdezte egy hozzászóló, miután rendőrség megosztotta a nem mindennapi eset látványos bizonyítékát. Annyit tudni, hogy egy 32 éves nőről van szó, akit garázdaság gyanúja miatt fogtak el, majd szállítottak be egy büntetés-végrehajtási intézetbe.
Kapcsolódó
„A börtönnél vettük észre, mit csinált” – vázolta Dennis O’Neal őrmester, hozzátéve, hogy meglepően nagy részt rágott ki az ülésből.
Szájkosár is kellett volna rá
– írta egy másik kommentelő, és erre a témára a rendőrnek is volt egy frappáns megjegyzése:
„Fontolóra kellene vennünk, hogy a szolgálati autók üléseit kevlárral borítsuk.”
Az autóban okozott kár 650 dollár, azaz 225 ezer forint, az viszont nem derült ki, hogy a nővel szemben indítanak-e eljárást. „Biztos vagyok benne, hogy már megbánta” – fogalmazott az őrmester, mintegy alátámasztva a kábítószeres befolyásoltság feltételezését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
