Az olasz miniszterelnök dühös az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentése miatt, amely aggályokat fogalmazott meg az olaszországi sajtószabadsággal és a közszolgálati műsorszolgáltató, a Rai függetlenségével kapcsolatban.

Giorgia Meloni  jogi lépéseket tett a kormányát támadó újságírók ellen, a rágalmazás ilyen esetekben Olaszországban akár börtönbüntetéssel is sújtható bűncselekmény. Az állami műsorszolgáltatónál betöltött vezető pozíciókba pedig lojális embereket nevezett ki, ami néhány vezető újságíró távozásához vezetett – írja a Politico.

A jelentés megjelenése óta az olasz kormányfő levelet intézett Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, amelyben azt írta, hogy a jelentésben megfogalmazott kritikák az újságírók „ügyetlen és álságos támadásaihoz” vezettek. Ez a két európai vezető megromlott viszonyának legújabb fejezete.

Az elmúlt két hétben, amióta az Európai Parlament képviselői végül megerősítették von der Leyen második mandátumát, a Meloni-kormány viszont tengelyt akasztott az Európai Bizottsággal, holott egykor civilizált kapcsolatot ápoltak. 

Amit Meloni tett, az egyszerűen ostobaság volt. Nagyon sok politikai tőkét égetett el néhány hét alatt


– mondta egy magas rangú uniós diplomata a parlamenti szavazás után. 

Az uniós vezetők körében júniusban tartandó, a második ciklusáról szóló szavazás előtt von der Leyen hónapokon át igyekezett szorosabbra fűzni a kapcsolatokat Melonival. Együtt felügyelték például a migránsok Olaszországba történő belépési helyszíneit.

A sértettség a politikában sem jó tanácsadó

Giorgia Meloni tartózkodott, amikor az uniós vezetők megszavazták von der Leyen második mandátumát, mivel dühös volt amiatt, hogy kihagyták a Brüsszelben kötött háttéralkuból, amelyet von der Leyen centrista konzervatívjai, Emmanuel Macron francia elnök liberálisai és Olaf Scholz német kancellár szocialistái kötöttek.

Akkoriban sokan úgy gondolták, hogy az Olasz Testvérek pártja még mindig von der Leyent fogja támogatni, amikor az Európai Parlamentben szavazásra kerül sor, de nem így történt.  

Lorenzo Castellani, a római Luiss Egyetem politikai előadója szerint Giorgia Meloni diplomáciai és pénzügyi körökben, valamint a Bizottságnál is hiteles volt, és számos engedményt kapott, többek között az uniós koronavírus helyreállítási alap és a migráció terén. „Ezt most mind eldobta magától.”

Marginalizálódhat Olaszország

A von der Leyenről szóló szavazás válaszút elé állította az olasz miniszterelnököt, aki kénytelen volt választani aközött, hogy az európai ügyekben a mainstream mérsékelt jobboldal hangjaként megszilárdítsa a helyét, vagy hogy harcias és radikális kívülálló maradjon. 

Mióta 2022-ben miniszterelnök lett, Meloni olyan jobboldali kormány élén állt, amely elrendelte a migránsok automatikus őrizetbe vételét, és korlátozta az azonos nemű párok szülői jogait. Európában pártja ellenezte a Green Deal-t, valamint az abortuszhoz való jog felvételét az EU Alapjogi Chartájába. 

Meloni kritikusai a von der Leyennel való feszültséget Olaszország európai marginalizálódásának egyértelmű bizonyítékaként látják.

Riccardo Magi olasz törvényhozó, Meloni éles hangú bírálója azt mondta, hogy „az áldozatot játszotta, ami annak a félnek reakciója, aki az esélytelenebb szerepét kívánja játszani. Mégis, von der Leyennek és Meloninak változatlanul szükségük van egymásra.”

A Bizottság értetlenül állt a jogállamisági jelentésre adott római reakció előtt, különösen mivel a jelentés az olasz kormánnyal konzultálva készült. 

A héten Kínában tett hivatalos látogatásán Meloni megpróbálta csillapítani a kedélyeket, mondván, hogy levele „nem a feszültségek bizonyítéka, hanem egy olyan dokumentum manipulációjának reflexiója, amelyben a kritikus hangsúlyok nem a Bizottságtól, hanem az érintettektől származnak”, akik megítélése szerint nem más, mint az olasz baloldali sajtó.

Bosszút állhat von der Leyen?

Rövid távon a feszültségek befolyásolhatják azt, hogy milyen portfóliót kap a Bizottság következő olasz tagja. Az erre a posztra a Brüsszelben nagyra becsült Raffaele Fitto európai ügyekért felelős minisztert emlegetik.

Ha Meloni egy jobboldalibb személyiséget javasol, akkor von der Leyen a diplomaták szerint megbüntetheti az olasz kormányfőt a szimbolikus, új mediterrán portfólióval. Bár Olaszország egyike volt azoknak az országoknak, amelyek „mediterrán portfóliót” kértek, súlyosan eladósodott országként európai prioritásai inkább gazdasági jellegűek, ezért a kormány egy nehézsúlyú gazdasági biztosban reménykedik. Az sem világos még, hogy mekkora politikai befolyással és milyen hatáskörökkel rendelkezik majd ez az új mediterrán portfólió.

Mi is az a mediterrán portfólió?

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke július 18-án bejelentette, hogy következő csapatának részeként külön portfóliót hoz létre a mediterrán térséggel való foglalkozásra, jelezve, hogy a következő ciklusban nagyobb figyelmet fog fordítani a régióra – számolt be róla az Euractiv.

„A mediterrán régiónak osztatlan figyelmet kell kapnia. Ezért fogok kinevezni egy, a régióért felelős biztost Kaja Kallasszal együtt. Új Földközi-tengeri menetrendet fogok javasolni, mert a térség jövője egy és ugyanaz.”

Von der Leyen a következő ötéves ciklusra vonatkozó politikai vázlatában azt javasolja, hogy „az új tárca a befektetésekre és partnerségekre, a gazdasági stabilitásra, a munkahelyteremtésre, az energiára, a biztonságra, a migrációra és más, közös érdekű területekre összpontosítson, tiszteletben tartva értékeinket és elveinket”.

Az egész ügy többről szól, mint munkahelyekről és befolyásról. Olaszországban a második legmagasabb az államadósság Európában, és a költségvetési hiány is meghaladja az uniós korlátokat. Róma így összeütközésbe kerülhet a Bizottsággal, mivel az új költségvetési szabályok büntetést helyeznek kilátásba a nagy hiányt produkáló országok számára. 

Maurizio Gasparri a jobbközép Forza Italia tagja, amely tagja Meloni kormánykoalíciójának és von der Leyen európai parlamenti frakciójának is, viszont nem tartja jelentősnek az Olaszországot érő károkat: „Nem hiszem, hogy lesz negatív hatás, figyelembe véve a von der Leyen és Meloni közötti jó kapcsolatokat, a Forza Italia központi szerepét az Európai Néppártban és Olaszországnak az EU alapító tagjaként betöltött szerepét. Mindezen okok miatt úgy gondolom, hogy hazánk továbbra is központi szerepet fog játszani az EU életében.”