Az indiai fővárosban olyan rossz a levegő minősége, hogy már az iskolákat is be kellett zárni, emiatt a téli szünetet is előrehozták. Az építkezések is leálltak, és tervbe vették, hogy korlátozzák a járművek közlekedését is.
Gopal Rai, Újdelhi környezetvédelmi minisztere szerint november végén próbálnak meg mesterségesen esőt előidézni, annak függvényében, hogy a jogi jóváhagyás és az időjárás hogyan alakul.
Általánosságban minden évben a tél közeledtével romlik a levegő minősége, mivel a szennyező részecskéket a hideg levegő csapdába ejti. Magyarországon is jellemzően a téli hónapokban a legrosszabb a levegő minősége.
Rai elmondása szerint pénteken nyújtják be a legfelsőbb bíróságnak a szakértők javaslatát az eső előidézéséről. Hozzátette, amennyiben mindenki rábólint a tervezetre, akkor az első próbálkozásra mindenképp sor kerülhet.
Nem újkeletű, hogy esőt idéznek elő mesterséges úton: korábban Kínában, Indonéziában és Malajziában is sikerült esőt fakasztani.
Delhi környezetvédelmi hivatala alapján pedig hasonló eljárással kísérelnék meg a folyamatot: ezüst-jodiddal szórnák meg a felhőket, hogy a pára kicsapódva esőként hulljon le – írja az MTI.
Újdelhi levegőminőségi indexe szerdán már meghaladta a 320-at, ami a svájci IQAir besorolása szerint veszélyesnek minősül.
Letaszították a trónról Farkasgyepüt, 1929-óta nem esett ennyi eső
A pénteki csapadékos, szeles időben megdőlt a napi legnagyobb csapadékösszeg rekordja, valamint a fővárosi és országos szélrekord - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján szombaton.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát