Ma kezdődik meg a MH370-es járat keresése az Indiai-óceánon, több mintegy évtizeddel az utasszállító repülőgép eltűnése után – írja a 9news.com.
A brit székhelyű Ocean Infinity cég „no find, no fee" szerződést (vagyis a szerződő fél akkor kapja meg a pénzt, ha találnak is valamit) kötött a malajziai kormánnyal a Perth partjaitól 1500 kilométerre lévő óceán mintegy 15 ezer négyzetkilométeres területének átkutatására.
Az új kutatás sokkal célzottabb és pontosabb, mint a korábbi kutatások, amelyek mintegy 200 ezer négyzetkilométert fedtek le. Az eddigi információk alapján az Ocean Infinity keresőhajója, az Armada négy forró pontjára kiemelt figyelmet fog fordítani.
A folyamatot azonban megnehezíti a több kilométerrel a felszín alatt található óceánfenék topográfiája, beleértve a víz alatti sziklákat és vulkánokat. Emellett a nyugat-ausztráliai partoknál lévő Bianca ciklon miatt is nagy a hullámzás a térségben.
A megtalált roncsok feletti joghatóság, nem is beszélve a kotrási folyamat felügyeletéről rendkívül bizonytalan - beleértve a fekete dobozok elemzését is, amelyek kulcsfontosságúak lennének a repülőgéppel történt események megértéséhez.
Az MH370 2014. március 8-án tűnt el 239 emberrel a fedélzetén, köztük hat ausztrállal. Az azóta eltelt években többször is megpróbálkoztak a kereséssel, azonban sikertelenül.
Tengerbe zuhant egy amerikai harci repülőgép: megörökítették a drámai pillanatokat
Az amerikai haditengerészet egy EA-18G Growler típusú repülőgépe a tengerbe csapódott, a személyzet sikeresen katapultált, stabil állapotban emelték ki őket a vízből.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Ausztria bedurvul, komoly szigor jön a határon a terjedő vírus miatt
