A német ügyészek vádat emelnek három férfi ellen, akiket idén tartóztattak le egy állítólagos zsarolási terv miatt, amely a Forma-1-es legenda, Michael Schumacher családját célozta meg – írja a The Guardian.
A fő gyanúsított, egy 53 éves, a nyugati Wuppertal városából származó férfi, aki azzal fenyegetőzött, hogy magánjellegű fényképeket és videókat tesz közzé, és 15 millió eurót követelt Schumacher családjától.
Ezek között állítólag olyan képek is szerepeltek, amelyeken a hétszeres Forma-1-es bajnok a 2013-as, a francia Alpokban történt síbalesete előtt és után készültek, amelynek következtében súlyos agysérülést szenvedett.
Az 55 éves Schumacher azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.
A képek állítólag egy másik 53 éves, a nyugati Wülfrath városából származó férfitól származnak, aki 2021-ig biztonsági őrként dolgozott a Schumacher családnál. A gyanú szerint „öt számjegyű” összegért adta el az anyagot, és „jelentős” börtönbüntetésre számíthat a zsarolási kísérletben való bűnrészesség és a magánélet megsértésének vádjával.
Az ügyészek szerint a fő gyanúsított idén júniusban többször is felhívta a Schumacher család egyik alkalmazottját, hogy a pénzt követeljen tőle. Állítólag azzal fenyegetőzött, hogy kiszivárogtatja a képeket a darknetre (sötét web), ha nem fizetik ki a pénzt.
A fő gyanúsítottat zsarolási kísérlettel vádolják, amiért legfeljebb 15 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki, bár az ügyészek szerint a büntetés csökkenthető, tekintve, hogy a fenyegetés nem vált valóra. A wuppertali férfi 30 éves fiát zsarolásban való bűnrészességgel vádolják, mivel apja arra kérte, hogy hozzon létre egy lenyomozhatatlan e-mail címet.
Ezt az e-mailt használták arra, hogy a Schumacher családnak mintákat küldjenek a zsarolóanyagokból.
A család értesítette a svájci hatóságokat, ahol Schumachert a baleset óta a családi otthonában ápolják. A svájci nyomozók a család hívására használt telefonszámon keresztül egészen Németországig követték a szálat, ahol rábukkantak az elkövetőkre.
Jól sáfárkodtak a pénzükkel az F1-es csapatok
Valamennyi istálló jól vizsgázott, a nemzetközi szövetség szerint mindenki belefért az engedélyezett büdzsébe.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!