Az utóbbi napokban Egyesült Királyság több városában bevándorlóellenes tüntetést tartottak, Elon Musk szerint „elkerülhetetlen a polgárháború” a szigetországban.
A brit kormányfő szóvivője szerint „nincs alapja” Musk állításának.
A milliárdos üzletember azután állt elő az apokaliptikus jóslattal, hogy a brit kormány és a média egy része a közösségi médiától – így a Tesla vezért tulajdonában álló X platformtól – is keményebb fellépést követelt az ott terjedő dezinformáció ellen.
A Keir Starmer vezette kabinet szerint az itt teret kapó hamis hírek vitték az utcákra az angol városokban demonstráló jobboldali és szélsőjobboldali tüntetőket.
Muszlim ellenes demonstrációk
A muszlim- és bevándorlóellenes demonstrációk azután kezdődtek, hogy július végén meggyilkoltak három kislányt az angliai Southportban. Annak ellenére, hogy a ruandai szülőktől származó elkövetőnek nincs köze az iszlámhoz.
A tiltakozók Belfastban Molotov-koktélokkal hajigálták meg a rendőröket, míg délnyugat-angliai Plymouth-ban bevándorlóellenes és magukat antirasszistának nevező tüntetőket választottak szét a hatóságok.
A demonstrációk hatására négy, muszlim többségű ország, Malajzia, Indonézia, Nigéria és az Egyesült Arab Emírségek, továbbá Ausztrália is azt tanácsolta polgárainak: fontolják meg, hogy Nagy-Britanniába utaznak-e.
Keir Starmer bejelentette egy speciális karhatalmi erő felállítását, azonban sokan a hadsereg bevetését és a parlament rendkívüli ülésének az összehívását követelik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban