A börtönnek otthont adó Jamalo-Nenyec Autonóm Körzet vizsgálati bizottságának hivatalos levele szerint Alekszej Navalnij halála „nem utal bűncselekményre”, hanem „többféle betegség” miatt következett be. 

A dokumentum felsorolta a betegségek listáját, köztük a hepatitisz és a hasnyálmirigy-gyulladás is szerepel. Aritmiával (szabálytalan szívverés) kombinálva ez okozta az ellenzéki politikus hirtelen halálát – áll a levélben. A dokumentum felelevenítette a hatóságok által előadott korábbi verziót is, miszerint Navalnij egy séta közben lett rosszul, és a helyszínre kihívott orvosok már hiába próbáltak segíteni rajta – írja a Politico.

A háromoldalas dokumentumot Navalnij özvegye, Julija Navalnaja osztotta meg az interneten csütörtökön. A YouTube-on közzétett reakciójában az özvegy „szánalmasnak” és „gúnyolódásnak” nevezte a magyarázatot, és azt mondta: a boncolási eredményekhez és a biztonsági kamerák felvételeihez való hozzáférés iránti kérelmeket többször is elutasították.

Elvárják tőlünk, hogy elhiggyük azt, hogy Alekszej, aki elég jól volt ahhoz, hogy kimenjen sétálni a mínusz 20 Celsius-fokos hidegben, szinte azonnal meghalt?

Azt is hozzátette, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy Navalnijt vissza kellett zárni az elkülönítő cellájába, miután megbetegedett, „hogy egyedül haljon meg”. Navalnaja arról is beszélt, hogy a protokollal szembe menve az orosz hatóságok még mindig nem hajlandók visszaadni Navalnij holmiját a családjának.

Erre csak egy magyarázat lehet. Csak egy. Meggyilkolták, és most megpróbálják a lehető legjobban eltüntetni a nyomokat.

Egy nappal azt megelőzően, hogy a börtönhatóságok bejelentették Navalnij halálát, a politikus – akit széles körben Vlagyimir Putyin első számú ellenfelének tartottak – egy videón közvetített bírósági meghallgatáson még fittnek és jókedvűnek tűnt.