„Alekszej Navalnij holttestét átadták az édesanyjának. Köszönjük szépen mindenkinek, aki ezt velünk együtt követelte. A temetés még hátra van. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a hatóságok engedik-e, hogy azt úgy tartsák meg, ahogy azt a család szeretné és Alekszej Navalnij megérdemli. Amint lesz közelebbi információnk, beszámolunk róla" – jelentette be Kira Jarmis, akinek szavait a független orosz portál, a Meduza idézte.
A lap felidézi, hogy az orosz hatóságok korábban számos feltételt szabtak Navalnij édesanyjának, cserébe azért, hogy megkaphassa fia holttestét.
A nyomozók például azt követelték, hogy az elhunyt ellenzéki politikus rokonai és szimpatizánsai tartsák titokban a temetéséről szóló információkat, ahogy magát a temetést is végezzék csendben, feltűnésmentesen.
Meghalt a börtönben a Putyin-kritikus Alekszej Navalnij – közölték orosz tisztviselők. „Február 16-án a 3. számú büntetőtelepen A.A. Navalnij elítélt egy séta után rosszul érezte magát, és szinte azonnal elvesztette az eszméletét” – állt a halálhírt bejelentő hivatalos közleményben.
Február 24-én reggel Alekszej Navalnij felesége, Julija erőteljes felhívást tett közzé, amelyben bírálta Vlagyimir Putyint amiatt, hogy a halott politikus holttestét nem adták át a családjának.
Navalnij özvegye: „amit Putyin művel, az maga a sátánizmus"
Julija Navalnaja felhívást tett közzé kilenc nappal azután, hogy férjét, az ismert orosz ellenzéki politikust megölték. Alekszej Navalnij holttestét még mindig nem adták át családjának, hogy méltóképpen eltemethessék.A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló