Német ügynöknek nevezte Donald Tusk új lengyel kormányfőt a szerdán véget ért lengyel kormányalakítási folyamat során Jaroslaw Kaczynski, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke, volt lengyel kormányfő – számolt be róla az MTI.
Az új kormányt Andrzej Duda elnök szerda délelőtt eskette fel, miután hétfő este a lengyel parlament alsóháza (szejm) kormányfőnek választotta Donald Tuskot. Hétfői megválasztását követő parlamenti beszédében Tusk Kaczynskihez fordulva szemére vetette: a lengyel közszolgálati televízióban az előző hónapokban „naponta hallotta a Tusk menjen Berlinbe megfogalmazásokat”.
Tusk nagyapái a világháborúban
A megválasztott kormányfő beszédében két nagyapja emlékét is felidézte, akik – mint mondta – lengyelek voltak, és a második világháború során koncentrációs lágerekbe kerültek. Ezzel Tusk az egyik nagyapjának második világháborús szerepéről szóló, régebben a sajtóban is megjelent véleményekre utalt. Tusk szülei ugyanis a második világháború előtt Danzig Szabad Város lakosai voltak. Nagyapját, Józef Tuskot a háború alatt német állampolgárként besorozták a német hadseregbe, ahol a családi megemlékezések és a német források szerint 1944 augusztusától októberéig szolgált. 1944 novemberében a nyugati lengyel erőkhöz csatlakozott.
Tusk felszólalására reagálva Jaroslaw Kaczynski a parlamenti szószékre lépve kijelentette:
Nem tudom, kik voltak az ön nagyapái, de egyet tudok: ön egy német ügynök, egyszerűen egy német ügynök.
Kaczynski szavaira reagálva, a szejm ülését vezető Szymon Holownia házelnök kijelentette: „Furcsák az ilyen sértő szavak ebben a pillanatban, egy ilyen napon, Kaczynski úr!”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak