politikusok elleni támadások száma 2019 óta csaknem megduplázódott. A statisztikák szerint a német, zöld politikusok elleni merényletek az elmúlt 5 évben majdnem megháromszorozódtak, míg az AfD politikusai elleni erőszak mintegy 20 százalékkal csökkent, de egyáltalán nem szűnt meg – írja a Euronews. 

Németországban is javában zajlik az európai parlamenti választások kampánya, amit beárnyékolnak a politikusok elleni legutóbbi támadások. Az erőszak csak fokozza a vitát arról, hogy veszélyben van-e a demokrácia.

A múlt hónapban Matthias Ecke szociáldemokrata (SPD) politikus több napot töltött kórházban, miután kampányplakátok kifüggesztése közben megverték. A közelmúltban a zöld politikusok is megszaporodó fenyegetésekkel néztek szembe, ugyanis egyik jelöltjüket, Yvonne Moslert a múlt héten leköpték és megfenyegették kampányolás közben.

Már nem az a helyzet, mint korábban, amikor az emberek egyszerűen azt mondták, nem érdekli őket egy adott párt politikája, kampánya. Egyre többször fordulnak elő verbális támadások, sértések. Ez már nyílt agresszió

– mondta Mosler.

Bár a német politikust megdöbbentették az események, folytatni fogja a kampányt. Kiemelte, innentől kezdve inkább 3-4 fős csoportokban mennek ki az utcára kampányolni és azt is megválogatják, hol biztonságos folytatni a tevékenységüket.

A választási plakátok sem jártak jobban. Egy héttel a kihelyezésük után már a transzparensek több mint fele megsemmisült.

A zöld politikusok gyakran célpontjai az internetes gyűlöletkeltésnek is, 2023-ban 947 inzultust jelentettek be, szemben az előző évi 391-gyel. A legtöbb fizikai erőszakot azonban az Alternatív Németországért párt tapasztalja. Az AfD-t 2023-ban 86 támadás érte, míg a zöldeket 62 inzultus. Képviselőjük, Beatrix von Storch szerint a párt tagjai napi szinten szembesülnek a rosszakarókkal.

A párt egyik tagjának még az autóját is felgyújtották.

Storch parlamenti képviselő arra is figyelmeztetett, hogy a politikusok elleni erőszak oldaltól függetlenül veszélyt jelent a demokráciára, és elítélte az SPD-s politikus Ecke elleni támadást. 

Belehalt, lebénult, nem találták el – sokféle merénylet-forgatókönyvet láttunk már

A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletkísérlet váratlanul érte a politikuskollégákat és a civileket is. Nem precedens nélküli, hogy közéleti szerepet vállaló személyre támadjanak, ugyanakkor nem is túlságosan gyakori jelenség. Számba vettük az elmúlt két évtized hasonló eseményeit.
Bővebben--->