Egy „I love Htlr” (Szeretem Hitlert) feliratú baba rugdalózó volt az egyik legkirívóbb, amivel Simon Knittel találkozott kutatása során, a náci áruk sötét világában.
A Htlr, a Hitler szó, magánhangzók nélkül, csak egy példa a sok rövidítés közül. Ilyen formában találkozhatunk még a VTR LND a Vaterland (haza) és a HKNKRZ a Hakenkreuz, a horogkereszt német szavakkal is.
Knittel összefogott, a Laut gegen Nazis (Hangosan a nácik ellen, LGN) nevű szervezettel és egy hamburgi ügyvédi irodával, hogy a védjegyhivatalon keresztül, csorbát ejtsenek a neonácik üzleti modelljén. Kampányuk a Rights Against the Right (Jogok a jobboldal ellen) nevet viseli.
Első sikerük, hogy az Európai Védjegyhivatalnál megszerezték a VTR LND rövidítés jogait, és ezzel gyakorlatilag megakadályozták, hogy a náci online áruházak felhasználhassák.
A VTR LND három online áruházban, a saját szűrőmechanizmusaik szerint, a legkelendőbb – mondja Knittel. Szóval ott ütöttük őket, ahol fáj.
A VTR LND védjegy jogainak megszerzése azt jelenti, hogy az azt felhasználó cégeknek be kell jelenteniük, hogy hány darabot adtak el, és minden ebből származó bevételt be kell fizetniük, különben négy számjegyű bírságra számíthatnak. A bevételen felül, további védjegybejegyzésekért is fizetniük kell – 603,638 forintot az európai hivatalban, 150,909 forint és 226,364 forint között Németországban.
Egy közönség által finanszírozott rendszer, amely a kampány hosszú távú fenntartását hivatott biztosítani – a védjegyek ötévente megtámadhatóak, ha azokat nem használják kereskedelmi célokra -, eddig több mint 6,790,925 forintot gyűjtött össze.
„Nem szabad alábecsülni, hogy ezeknek a jelszavaknak mekkora erejük van a fiatalok befolyásolására” – mondta Philip Schaffler, egy volt neonáci.
Más területeken, például a szélsőjobboldali zenei szcénában a szlogeneket gyakran a dalszövegekbe rejtik, míg a szélsőjobboldali tetoválók szimbólumokat rejtenek el a képekben.
A becslések szerint 100 ilyen kód közül néhányat eddig lehetetlenek bizonyult betiltani, például a számokat: A 88 az ábécé nyolcadik betűjét, a HH-t jelenti, ami a Heil Hitler rövidítése; a 18 pedig Adolf Hitler kódja, bár a német hatóságok az elmúlt években szigorúan korlátozták ezek használatát az autók rendszámtábláinál.
A HKNKRZ védjegyoltalmára tett kísérleteket eddig a védjegyhivatal is elutasította, mivel – egy tisztviselő szerint – sérti a közerkölcsöt.
Knittel, akinek a kampány egyfajta szenvedélyes projekt volt szeretné a védjegyeket bejegyeztetni az Egyesült Államokban is. A tervek között szerepel egy nyilvános adatbázis létrehozása, amely „összegyűjtené az összes náci kódot, hogy kereskedelmi tudatosságot teremtsen róluk, valamint, hogy a nyilvánosságnak jobban felhívja rá a figyelmét”.
Ötlete nemrégiben arany- és bronzérmet kapott egy kreativitási díjátadón.
Kiderült, mi lesz Hitler házából, sokan megdöbbentek
Az osztrák belügyminisztérium szerint a tervek szerint folytatódik Adolf Hitler szülőházának átalakítása.Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!