A jelenleg érvényben lévő meghatározás szerint körülbelül 200 000-300 000 évvel ezelőtt alakult ki a faj a korábbi hominida ősökből, azt viszont jóformán lehetetlen megbecsülni, hogy eleinte hányan éltek, hány gyermek született és mennyi volt az átlagos élettartam.
A washingtoni Population Reference Bureau (Népességnyilvántartó Hivatal) munkatársa, Carl Haub 1995-ben a Hány ember élt a valaha a Földön? című írásában az ENSZ által megadott adatokra támaszkodott a számítások kezdeténél, eszerint akkoriban úgy tartották, hogy a modern Homo sapiens időszámításunk előtt 50 000 évvel jelent meg Afrikában, a demográfus is ebből indult ki – írja a Rakéta.
2021 tavaszán és 2022 novemberében is kiadtak egy-egy frissítést az adatokkal kapcsolatban. Időszámításunk előtt 8000-9000 környékén a Földön élő emberek száma ötmillió volt, az első században már 300 millió, az 1800-as évek kezdetén meghaladta az egymilliárdot, és innentől kezdve szárnyalásba kezdett fajunk sokasodása.
A Population Reference Bureau (PRB) számításai szerint 117 milliárd ember élt eddig a Földön.
Ezek alapján pedig elmondható, ahogy azt a PRB munkatársa, Wendy Baldwin a BBC-nek kifejtette, hogy Arthur C. Clarke nem tévedett nagyot az Űrodisszeia írásakor, mivel igaz, hogy jelenleg az életben lévő emberek a valaha élt népesség körülbelül 7 százalékát teszik ki, de 1968-ban, mikor az író regénye megjelent, még csak 3,5 milliárd fő ember élt a Földön, ezért azokat a számokat figyelembe véve nagyjából helyesen számolt Clarke.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
