A Hezbollah-csoport, amelynek fő bázisa az izraeli-libanoni határon található, a Hamász-Izraeli háborúban szélesebb regionális konfliktust robbanthat ki – írja a CNN.
Az ENSZ közben arra figyelmeztet, hogy gázai üzemanyagkészlete három napon belül kifogy a Közel-Keleti Palesztinai Menekülteket Segítő és Munkaügyi Ügynökségének (UNRWA), amely kritikus fontosságú a Gázai övezeten átívelő humanitárius segítség szempontjából – mondta Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa.
Üzemanyag nélkül nem lesz víz, nem lesznek működő kórházak és pékségek. Üzemanyag nélkül a segélyek nem jutnak el sok rászoruló civilhez. Üzemanyag nélkül nem lesz humanitárius segítség.
Az egyiptomi határvédelmi hatóságok szerint az a 20 segélyszállító teherautó, amelyeknek sikerült átjutniuk a rafahi átkelőn Egyiptomból Gázába szombaton, élelmiszert, vizet, gyógyszert és egészségügyi felszerelést szállítottak, de üzemanyagot nem.
Lazzarini hangsúlyozta, hogy a gázai lakosság szükségletei óráról órára nőnek. Jenleg több mint félmillió embert látnak el a Gázai övezetben a lakóhelyüket elhagyni kényszerült közel 1 millió emberből – tette hozzá.
Annak ellenére, hogy üdvözölte a szombati gázai konvojt, hangsúlyozta, hogy a szállított készletek messze nem elégségesek, Gázának megszakítás nélküli és kibővített humanitárius utánpótlásra van szüksége.
Izrael szerint az Iszlám Állammal élnek szomszédságban
Az Egyesült Államok megerősíti védelmi pozícióját a térségben – jelentette ki Lloyd Austin, amerikai védelmi miniszter utalva a Hezbollah és a palesztin iszlamista fegyveresek támadásaira. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Képeken a földi pokol: drámai fotókon a szörnyű pusztítás, mindent felemésztenek a lángok

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából
