Külföldről származó megvesztegetés miatt emeltek vádat Eric Adams, New York polgármestere ellen csütörtökön, ami hivatalban lévő polgármesterrel még nem volt még a nagyváros történetében.
A szövetségi ügyészség által nyilvánosságra hozott vádirat 5 pontban foglalja össze a polgármester által elkövetett törvénysértéseket. Többi között megállapítja:
- A demokrata párti politikus 2014 óta fogadott el juttatásokat, a többi között nagy értékű utazásokat török üzletemberektől, ingyenes vagy kedvezményes repülőjegyeket, szállást és ellátást, amikor Brooklyn városrész vezetője volt.
- Nemcsak elfogadta a tiltott előnyt, de ösztönözte is. A megvesztegetés révén utazott Törökország mellett Franciaországba, Indiába, Sri Lankára, Kínába és Magyarországra.
- Eric Adams 2018-től, de főleg 2021 után a polgármesteri választási kampányának céljaira szintén külföldi támogatásokhoz jutott, amelyeket nem csak elfogadott, de kért is. A polgármester ellenszolgáltatásként kedvező elbírálást ígért külföldi személyeknek, így egy meg nem nevezett török diplomatának. Az ügyészség szerint az ellenszolgáltatás többi között a török főkonzulátus épületének felgyorsított tűzbiztonsági felülvizsgálata formájában történt meg.
Eric Adams ügyvédje helyi idő szerint csütörtökön délután tagadta, hogy ügyfele törvénysértést követett volna el és a vádemelés tényét politikai indíttatásúnak nevezte.
Úgy vélte, hogy a vádat az váltotta ki a szövetségi ügyész részéről, hogy a polgármester szövetségi forrásokra tartott igényt a városba érkezett nagyszámú illegális bevándorló ellátására, és kritikát fogalmazott meg a washingtoni kormányzattal szemben a migránsok nagy száma miatt.
A jogi képviselő, Eric Adams jelenlétében, újságírók előtt azt is elmondta, hogy minél előbb szeretnének bíróság elé állni az ügy tisztázása érdekében.
Eris Adams közölte, hogy a bűnvádi eljárás megindulása ellenére nem szándékozik lemondani hivataláról.
A vádemelést megelőzően, szeptemberben a polgármester hivatalának több magas rangú tisztségviselője lemondott, többek mellett New York város rendőrparancsnoka, akit Eric Adams belső köréhez tartozóként emlegettek. A szövetségi hatóságok szeptember elején házkutatást tartottak a polgármester két tanácsadójának otthonában.
A demokrata párti politikus városvezetői munkáját megelőzően New York város rendőrségén dolgozott 22 éven keresztül, ahonnan kapitányként szerelt le. 2021-ben választották a több mint 8 milliós nagyváros polgármesterévé, a tisztséget 2022 januárja óta tölti be.
Itt a korrupció ellenszere, a magyar kkv-knál bevált
A K&H kkv bizalmi index kutatása alapján a digitalizáció és az az elektronikus számlázás kifehérítette hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat. Erről itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!