A letartóztatott online bűnözők két áldozattól összesen 325 ezer eurót (bő 128 millió forintot) csaltak ki: elhitették velük, hogy a sármos hollywoodi sztárral csetelnek.
A banda tagjai Brad Pitt egyik rajongói oldalán keresztül vették fel a kapcsolatot a nőkkel, és „érzelmi kapcsolatot” színleltek, addig puhították a kiszemelt áldozatokat, amíg azok már abban a hiszemben voltak, hogy romantikus kapcsolatot ápolnak a hollywoodi sztárral
Kapcsolódó
– írja a Telex.
A csalók ehhez tanulmányozták a közösségi aktivitásukat, és felmérték a pszichológiai sebezhetőségeiket, mint a szeretethiány és a depresszió.
A bűnözők végül a nők bizalmát elnyerve rávették őket, hogy fektessenek be az állítólagos Brad Pitt több nem létező projektjébe.
Az egyik, andalúziai nőt összesen 175 ezer euróval rövidítették meg, a baszk sorstársát pedig 150 ezerrel.
A spanyol rendőrség Andalúziában ütött rajta a bandán, mind az ötük otthonában házkutatást tartottak, ahol mobilokat, bankkártyákat és számítógépeket foglaltak le, illetve egy naplót, amelyben a csalók összeírták azokat a kifejezéseket, amelyeket az áldozatok megvezetéséhez használtak. Az elcsalt pénznek végül csak alig több mint negyedét, 85 ezer eurót sikerült visszaszerezniük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!