Orbán Viktor miniszterelnök és Savkat Mirzijojev üzbég elnök szombaton kétoldalú megbeszélést folytatott egymással az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A rövid tájékoztatás szerint a felek „megállapították”, hogy „a magyar-üzbég együttműködés látványosan fejlődött az elmúlt években, 2021-ben stratégiai partnerségi szintre emeltük kapcsolatainkat, és számos gazdasági projekt indult el a két ország között”.
Havasi Bertalan szerint a szombati megbeszélésen újabb együttműködési pontokban állapodtak meg, de azt már nem részletezi a rövid kommüniké, hogy pontosan miben.
Ennyire kérhetik számon Orbán Viktoron a moszkvai kiruccanást
A miniszterelnök péntek reggel még a rádióban arról beszélt, hogy esze ágában sincs az EU nevében tárgyalni, délután azonban már Moszkvából jelentkezett be, ahol Putyin elnök Orbán Viktor kijelentésével ellentétben azt mondta, hogy a magyar kormányfő az EU soros elnökeként érkezett a Kremlbe. Arról, hogy mennyire kérhetik számon az EU-s vezetők a magyar miniszterelnököt, és hogy ez milyen következményekkel járhat, szakértőnket kérdeztük.Fókuszban a türk államok, érkezik a török gáz
Közben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is Susából jelentkezett be:
Magyarország és Törökország együttműködése egy igazi sikertörténet
– írta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén írt bejegyzése szerint a két ország közötti kereskedelmi forgalom újabb rekordot döntött, tavaly már a 4 milliárd dollárt is meghaladta.
„Továbbá az együttműködésünk Törökországgal hozzájárul hazánk energiaellátásának biztonságához, idén ugyanis mi lettünk az első olyan Törökországgal nem szomszédos ország, ahová Törökország földgázt exportál” – fogalmazott a tárcavezető.
Hangsúlyozta, hogy
Magyarország földgázellátása nem lenne megoldható a Török Áramlat vezeték és Törökország megbízható tranzitszerepe nélkül; tavaly mintegy 6 milliárd köbméter földgáz érkezett ezen az útvonalon Magyarországra, és idén is folyamatosan megbízhatók a szállítások.
Magyarország 2023-as gázfogyasztása egyébként 8,5 milliárd köbméter volt tavaly, ami 1 milliárddal kevesebb az előző évinél.
A külügyér arról is beszámolt, hogy folyamatosan egyeztetnek az energetikai együttműködés kiterjesztéséről a kőolajkitermelés és nukleáris energia területére.
Szijjártó Péter azt is írta, hogy „uniós elnökségünk alatt össze kívánjuk hívni az EU-Törökország Társulási Tanács ülését, és a kereskedelmi együttműködés fejlesztése érdekében szeretnénk megújítani az EU és Törökország vámunióját és előre szeretnénk lépni a vízumkönnyítés terén is”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg