Békemissziója keretében Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvába érkezett – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.

A kormányfő Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével találkozik

– olvasható a közleményben.

Az értesülést a magyar miniszterelnök útjáról először a Direk 36 és a VSquare munkatársa közölte, majd egy magyar kormányzati forrás is megerősítette – írta az Euronews

A korábbi pletykákra több vezető is reagált

Az Európai Tanács elnöke vélhetőleg erre a hírre reagálva nem sokkal később azt posztolta a közösségi médiában, hogy

az EU soros elnökségének nincs felhatalmazása arra, hogy az Európai Unió nevében tárgyalásokat folytasson Oroszországgal

Charles Michel úgy fogalmazott, hogy „az Európai Tanács álláspontja egyértelmű: Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat. Ukrajna nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni.”

Donald Tusk lengyel miniszterelnök is reagált a sajtóértesülésre, miszerint Orbán Viktor megint találkozik az orosz elnökkel. „A moszkvai látogatásáról szóló pletykák nem lehetnek igazak, vagy mégis?” – írta az X-en.

Magyarország júliustól hivatalosan is átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Orbán Viktor első útja soros elnökként Kijevbe vezetett, ahol Volodimir Zeleszkij ukrán elnökkel tárgyalt.

Orbán már be is jelentkezett az X-en 

„A békemisszió folytatódik. Második állomás: Moszkva” – fűzte hozzá röviden.