A 31 éves Marlene Engelhorn 9 és fél milliárd forintnyi vagyont örökölt a családja által alapított BASF vegyipari óriáscégnek köszönhetően. Ám a hölgy már évek óta kampányol az osztrák adórendszer ellen, mivel se örökösödési se vagyonadó nincs az országban – írja az Euronews.
Azért van 25 millió euróm, mert nem kell adót fizetnem utána. Azért van ennyi pénzem, mert a kormány nem teljesítette azt a feladatát, hogy a vagyont úgy osszák el a társadalomban, hogy az ne kerüljön egyenlőtlenül az én kezembe, csak azért, mert ebben a világban, ebben a bizonyos családban, ezzel a vezetéknévvel élek
– mondta Marlene Engelhorn.
Az örökösnő elhatározása szerint véletlenszerűen kiválasztott emberekből fog megalakulni a polgári tanács, amely eldönti ki is kapja a pénzt. A bizottság felállításához első lépésben egy postai felmérést küldtek ki 10 ezer 16 év feletti osztrák állampolgárnak. Néhány személyes adat megadása után Christoph Hofinger társadalomkutató által vezetett „Foresight” intézet 50 embert választ ki az érdeklődők közül.
A Polgári Tanács márciustól júniusig 6 hétvégén át fog ülésezni, amely során javaslatokat fognak kidolgozni a 9,5 milliárd forint elosztására. Ez az 50 ember (plusz 15 póttag) fogja képviselni az osztrák lakosságot.
Kizárható lesz minden alkotmány- vagy életellenes, illetve profitorientált ötlet, hiszen a folyamatot szakértők kísérik figyelemmel.
Marlene Engelhorn fő problémája az adórendszerrel, hogy Ausztriában a társadalom egy százaléka birtokolja a vagyon 50 százalékát. Állítása szerint ez negatív hatással van a politikai rendszerre és a társadalom szerkezetére is.
Indul a kastélyosztogatás, megszólaltak a kiszemelt nagyvállalatok
A Richter és az OTP is azt közölte, hogy részt vennének a kastélyprogramban. A Lázár János által jegyzett törvényt ma tárgyalja az Alkotmánybíróság.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót