A szentpétervári Szergej, már 5 éves korában komoly hírnévre tett szert, amikor videókat töltött fel, arról, hogyan kell szoftvert írni – írja a BBC.
A videókat látva a Pro32 információbiztonsági cég állásajánlatott tett a kisfiúnak, a vállalati képzés vezető posztjára. Azonban az orosz törvények szerint Szergej 14 éves koráig nem vállalhat fizetett munkát.
Igor Mandik, a Pro32 vezérigazgatója hozzátette, beszélt már Szergej szüleivel, és találnak módot az együttműködésre addig is.
Az édesapja nagyon meglepődött, de elmondta, hogy nagyon boldogok, és már nagyon várják, hogy Szergej csatlakozhasson a vállalathoz
– tette hozzá Mandik.
Szergej oroszul és néhol tört angollal mutatja be lépésről lépésre a kódolás kihívásait. YouTube-csatornáján már több mint 3500 feliratkozója van, akiket a Python és a Unity programozási nyelvek elsajátítására tanít, illetve bemutatja a neurális hálózatokat is, amelyek számos mesterséges intelligenciával rendelkező eszköz alapját képezik.
Mandik szerint Szergej nemcsak figyelemre méltó fejlesztői képességekről tett tanúbizonyságot, hanem egyedülálló tehetséggel rendelkezik a tanítás terén is. A vezérigazgató szerint a fiú egyfajta Mozart.
Mandik szerint nem csak a programozók, hanem az értékesítők, könyvelők és mások is tanulhatnak Szergejtől a moszkvai székhelyű Pro32-nél. A fizetéssel kapcsolatban egyelőre nem tettek ígéretet, tekintettel arra, hogy a munkabér valószínűleg jelentősen változni fog 7 év alatt.
Egyre több az aktív álláskereső, de a hirdetések száma csökken
Egyelőre nincsenek jó helyzetben a munkanélküliek.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni