Az Ukrán Fegyveres Erők nagyszabású hadműveletet hajtottak végre, miután betörtek a Kurszki területre. A lakosság evakuálásával egy időben megkezdődött a mobil véradó pontok felállítása a térségben.
Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács vezetője arról számolt be, hogy Ukrajna 2023-as sikertelen ellentámadását követően Oroszország további területhódító sikereket ért el. Elmondása szerint csak idén június 14-e óta 420 négyzetkilométernyi területet foglaltak el Ukrajnától – írja az Index.
Kapcsolódó
A keddi támadással csak fokozódnak a heves harcok a két fél között, amelyek szerdára virradó éjszaka sem értek véget. Az Ukrán Fegyveres Erők a Moszkvától 530 kilométerre délnyugatra fekvő Szudzsa határvárosától északnyugatra nyomulnak előre.
– tette hozzá az orosz védelmi minisztérium.
Állításuk szerint a harcok folyatódnak, a térségben már 50 páncélozott járművet, 7 harckocsit, 8 páncélozott személyszállítót, 3 gyalogsági harcjárművet és 31 páncélozott harcjárművet semmisítettek meg.
Szudzsa az utolsó működő átrakodási pont az Ukrajnán keresztül Európába irányuló orosz gázexport számára. Mindössze 60 kilométerre északkeletre található a kurszki atomerőmű.
A BBC tudósítása szerint a támadást követően több ezer ember hagyta el az otthonát. Moszkva közlése szerint az ukrán támadásban huszonnégy ember, köztük hat gyerek sebesült meg.
Kijev és Moszkva egyaránt azt állítja, hogy támadásaik célpontja nem a civilek, ennek ellenére óriásiak a civil veszteségek a háború kezdete óta.
Alekszej Szmirnov, a Kurszki terület megbízott kormányzója elmondta, hogy egy ukrán támadó drón eltalált egy mentőautót, megölve a sofőrt és egy mentőápolót, valamint megsebesítve egy orvost. Egy magas rangú ortodox pap szerint az ukrán tüzérségi támadások következtében kigyulladt egy székesegyház, illetve több másik épület a Szudzsa külterületén található kolostorban. Elmondása szerint senki sem sérült meg a támadásban.
Csiki Varga Tamás, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa az Economxnak arról beszélt, hogy az elmúlt hónapok heves összecsapásaiban több, mint havi 30 ezer katonát vesztettek az oroszok. A szakértő szerint jelenleg a háború logikája a megsemmisítés stratégiai célját helyezi a középpontba, aminek módja az élőerő és a haditechnikai felőrlése, eszköze pedig a területfoglalás. A katonai vagy politikai összeomlás jeleit azonban egyelőre nem látni egyik oldalon sem.
Zelenszkij bemondta a háború végét, már az ünnepek alatt béke lehet
Az ukrán vezetés jelenleg is egy békeszerződésen dolgozik, amely alapján 2024-ben véget érhetne az orosz-ukrán háború.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!