Egy orosz Szu-24-es vadászrepülőgép péntek délután áttörte Svédország légterét Gotland szigetétől keletre, alig néhány nappal egy hasonló finnországi incidens után.
A svéd légierő először szóban figyelmeztette a gépet, amely nem tért le az útvonaláról, majd két JAS-39 Gripen vadászgépet küldött, hogy távozásra kényszerítse – idézi a svéd fegyveres erők közleményét a Bloomberg.
Ez az orosz viselkedés elfogadhatatlan, és a területi integritásunk iránti tisztelet hiányát mutatja
– mondta Jonas Wikman, a svéd légierő vezetője.
A finn hatóságok feltételezése szerint hétfőn összesen négy orosz katonai repülőgép, köztük két bombázó és két vadászgép sértette meg légterét a Finn-öböl keleti részén. Az orosz repülőgép-osztag 2,5 kilométerre jutott be az ország területére.
A NATO védelmi miniszterei pénteken megegyeztek egy nemzetközi harccsoport létrehozásában Finnországban, amely a katonai szövetség leghosszabb, Oroszországgal közös határának őrzéséért lesz felelős.
NATO drónfüggöny lehet Putyin új rémálma
Hat Oroszországgal szomszédos NATO-ország összefog, hogy „drónfalat” építsen határaik védelmére – jelentette be Litvánia belügyminisztere.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót