Egy, az ügyet ismerő személy értesülései szerint a cég közel 800 alkalmazottat bocsát el. A vállalat a tulajdonosa a CBS csatornának is, amely a nézettségi rekordokat döntő Super Bowl-t is közvetítette.
Az elbocsátás híre Bob Bakish vezérigazgató alkalmazottaknak küldött belső jegyzetéből derült ki – jegyezte meg a CNBC.
A Paramount Global 2022-ben mintegy 24 500 alkalmazottat foglalkoztatott. A vezérigazgató a feljegyzésében úgy fogalmazott, hogy a kiigazítások segítenek abban, hogy „a vállalat a lendületére építsen és megvalósíthassa a következő évre vonatkozó stratégiai elképzeléseit.”
A Paramount Global többek között a Paramout Pictures, a Pluto TV, a Paramount+, a Nickelodeon, a BET, a Comedy Central, valamint a CBS tulajdonosa. Emellett pedig az elmúlt hónapokban folytatott korai fúziós tárgyalásokat a Skydance Mediával, valamint a Warner Bros. Discovery-vel.
A médiavállalat a múlt hónapban már figyelmeztette a dolgozókat a közelgő leépítésekről. A vezérigazgató akkor azt írta, hogy a Paramount Global-nak „karcsúbbnak” kell lennie.
A médiavállalat streaming szolgáltatása, a Paramount+ továbbra is negyedéves veszteséget termel: a platform a harmadik negyedévben 238 millió dolláros mínuszt halmozott fel.
A vállalathoz tartozó CBS sugározta a vasárnap Las Vegasban megrendezett 58. Super Bowl-t, a tengerentúli amerikaifutball-liga nagydöntőt, amely a felmérések szerint nézettségi rekordot döntött: átlagosan 123,4 millió amerikai követte az eseményt élőben, és mintegy 202,4 millióan néztek bele hosszabb-rövidebb időre a mérkőzésbe.
A meccs műsorszünetében a Pfizer új reklámját is bemutatták, amelyben a Nobel-díjas Karikó Katalin is megjelent.
A Super Bowl nem csak a fociról szól, dollármilliárdok repkednek a háttérben
Az év legnagyobb sporteseményén a lakosság 1,3 milliárd dollárért iszik sört, és 10 ezer dollárért vesz belépőt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!