A bérelhető elektromos rollerek használatáról a hétvégén Párizsban tartott népszavazáson a szavazók csaknem 90 százaléka a betiltás mellett voksolt – írja az MTI.
Párizsban először tartottak állampolgári voksolást: az 1,3 millió választásra jogosult közül 103 ezren szavaztak szombaton és vasárnap, a részvétel 7,46 százalékos volt.
Anne Hidalgo polgármester még a szavazás előtt elkötelezte magát arra, hogy mindenképpen és egyszerűen tiszteletben tartja a voksolás eredményét, bármi is legyen az.
A párizsi városvezető egyébként maga is a betiltás mellett kampányolt.
A szolgáltatók szerződései augusztus 31-ig érvényesek
A szolgáltatók jelezték, hogy a voksolás eredményének egyelőre semmilyen közvetlen hatása nem lesz arra a havonta 400 ezer emberre, akik a bérelhető elektromos rollerekkel közlekednek.
Az elektromos meghajtású rollerek négy évvel ezelőtt jelentek meg a francia utcákon: mintegy kétmillióan saját tulajdonú rollert használnak, több százezren pedig a bérelhető változatokkal közlekednek a nagyvárosokban.
Párizsban mintegy 15 ezer ilyen roller áll rendelkezésre, amelyeket három szolgáltató (Lime, Tier és Dott) működtet. A szerződésük augusztus 31-én jár le, így szeptembertől Párizs lehet az első európai főváros, ahonnan teljesen kitiltják a bérelhető elektromos rollereket.
A francia televíziók rendszeresen beszámolnak a gyalogosok és a sokszor száguldó rollerezők közötti balesetekről, Párizsban pedig a bérelhető rollerek folyamatosan gondot okoznak az önkormányzatnak azzal, hogy az egységes szabályozás hiányában az emberek bárhol leteszik őket használat után.
A francia kormány egyébként múlt szerdán a korábbi 12 évről 14 évre emelte az elektromos roller használatának alsó korhatárát, a motorkerékpárokhoz hasonlóan, és kötelezővé tette, hogy az elektromos rollereket féklámpával és irányjelzővel kell felszerelni.
Az elektromos rollereken 2019 óta kizárólag egy ember közlekedhet, tilos velük a járdán haladni és parkolni. A szabálysértőket az eddigi 35 euró helyett ezentúl 135 euróra büntethetik a rendőrök. A sisak viselésének kötelezővé tételét egyelőre nem rendelte el a kormány, ám a közlekedési minisztérium szerint napirenden van a kérdés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló