Az árverési ház közleménye szerint a szerdától péntekig tartó  aukción licitálni lehet egyebek mellett bútorokra, koktélos kristálypoharakra, illetve kávés- és teáskészletekre – írja az MTI.

Az eladó tárgyak között szerepel a híres bőrbevonatú szófa a Hemingway Bárból – amely állítólag az író, Ernest Hemingway kedvenc helye volt – és az ötcsillagos szálló 1898-as megnyitásának idejéből származó étkészlet is.

A Vendome téren, a Louvre közelében álló Ritz hotelben számos gazdag és híres ember szállt meg, köztük Maria Callas, Audrey Hepburn és Marcel Proust. A híres divattervező, Gabrielle 'Coco'  Chanelnek pedig hosszú ideig itt volt az otthona. 1954-től 1971-ben bekövetkezett haláláig lakott a hotelben.

Vízparti üdülő a Balatonnál: most lecsaphat rá, az eredeti ár feléért árverezik

Az Országos Mentőszolgálat balatonszemesi nyaralójának ára érdeklődők hiányában ismét lejjebb ment.
Bővebben--->