Vlagyimir Putyin aláírta azt a rendeletet, amely szerint Moszkva segítséget nyújt minden olyan külföldi állampolgárnak, aki „az orosz kormány által jóváhagyott kvótán kívül, az orosz nyelv, az orosz történelem és az alapvető törvények ismeretét igazoló dokumentumok bemutatása nélkül” szeretne ideiglenes tartózkodási engedélyt kérni Oroszországban – jelentette hétfőn az orosz állami média.
Oroszország, amely sok szempontból egy tekintélyelvű állam, „biztonságos menedéknek” jelölte ki magát a nyugati országok azon polgárai számára, akik el akarnak menekülni a „romboló neoliberális eszmék elől”. Az ideiglenes tartózkodás iránt érdeklődők egyszerűsített és gyorsított eljárás keretében igényelhetnek vízumot. Így már a jövő hónapban megkezdik a három hónapra szóló vízumok kiadását – írja a Business Insider.
Kapcsolódó
A tartózkodási engedélyt a hazájuk „hagyományos orosz szellemi és erkölcsi értékektől” eltérő, „romboló neoliberális eszmék” elutasítása alapján kérhetik. Oroszország várhatóan listát készít arról, hogy mely országok tartoznak ebbe a kivételbe
– írta a TASZSZ az új rendeletről szóló jelentésében.
Egyes szélsőjobboldali közszereplők és összeesküvés-elméletek hívei úgy ünnepelték az új politikáról szóló híreket, hogy azok illeszkednek ahhoz a növekvő online trendhez, amely az orosz társadalmat dicséri, és pozitív példaként veti össze az Egyesült Államokkal és más nyugati országokkal szemben.
Moszkva dicsérete nem ritka jelenség a jobboldal prominens személyiségei körében, beleértve Donald Trump volt elnököt, aki sokszor nyilatkozott pozitívan az orosz elnökről. Mások pedig az orosz narratívát ismételgették.
Tucker Carlson, Moszkva szerelmese
Februárban, miután platformot adott az orosz vezetőnek, Tucker Carlson, a Fox News egykori arca az orosz társadalom egyes aspektusait dicsérte, továbbá „megdöbbentőnek és zavarónak” nevezte, hogy Moszkva mennyivel szebb, mint az Egyesült Államok bármely városa. Carlson azért hozzátette, hogy az álláspontja azonban továbbra is Amerika-párti.
Az online térben más véleményvezérek is csodálták az orosz világot, mivel Putyin igyekszik az országát olyan helyként bemutatni, ahol – ahogy az orosz állami média fogalmazott – „a hagyományos értékek uralkodnak”, és elítélik a nyugati liberális eszméket.
Az orosz vezető beszédeiben is felbukkantak ilyen jellegű kiszólások: 2022-ben „sátáni” jelzővel illette a Nyugatot, azzal érvelve, hogy az elutasította az erkölcsi normákat és a hagyományos értékeket. A 2023-as győzelem napi beszédében pedig a „nyugati globalista elitet” támadta, amiért az lerombolta „a családot és a hagyományos értékeket, amelyek az embert emberré teszik”. Oroszország új vízumpolitikája, amelynek középpontjában az ország egyfajta „biztonságos menedékhellyé” való átalakítása áll, ebben a gondolkodásmódban gyökerezhet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói