Vlagyimir Putyin csütörtökön bejelentette, hogy az orosz kurszki területen zajló ukrán offenzíva miatt kitelepített orosz lakosok fejenként tízezer rubelt (körülbelül 41 ezer forint) kapnak kártérítésként.
A Kyiv Independent szerint az orosz elnök Alekszej Szmirnovval, a terület megbízott kormányzójával tartott videókonferencián arról beszélt, hogy ez egy egyszeri kifizetés lesz „azoknak az állampolgároknak, akiknek szükségük van rá”, azonban az „egyéb károkat is fel kell majd mérni”.
Kapcsolódó
Az orosz sajtó szerint több ezer embert evakuáltak a megyéből.
Az ukrán erők augusztus 6-án lépték át az orosz határt, majd benyomultak az országba, amit Putyin nagymértékű provokációnak nevezett.
Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója úgy kommentálta a támadást, hogy akciójuk jelentős költségekkel jár az oroszoknak: több páncélozott jármű pusztult el, az Orosz Föderáció területeket veszített, és sok az áldozat is. Szerinte ez hatással lesz arra, hogy megváltozzon az oroszok véleménye a háborúról.
Szó sincs még a háború végéről: a megsemmisítés a cél
A május-júliusi heves összecsapásokban több, mint havi 30 ezer katonát vesztettek az oroszok, akik a harcok jelenlegi intenzitását még egy ideig fenn tudják tartani, de a további eszkalációnak erőforrás-korlátjai vannak – hangsúlyozta az Economxnak Csiki Varga Tamás, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa, akit az egymás felőrlésére és összeomlására játszó háborúról kérdeztünk.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!