Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a minap megpendítette, hogy elképzelhető olyan tűzszüneti megoldás, amelynek alapján a NATO „védőernyő" alá vehetné a kijevi kormány által ellenőrzött ukrajnai területeket, az orosz megszállás alatt lévő térségek visszaszerzéséről pedig később diplomáciai úton lehetne dönteni. A tűzszünetnek ellenben garantálnia kellene, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem jön vissza újabb ukrán területekért.
Nem túl meglepő módon igen kevés jel utal arra, hogy Vlagyimir Putyint érdekli az ajánlat, mi több, egyelőre hallani sem akar semmiféle tűzszünetről. Ha pedig a Kreml végül mégiscsak beleegyezik a konfliktus valamiféle befagyasztásába, az biztosan nem Kijev feltételei szerint történik majd. Ugyanis
Kapcsolódó
Putyin számára a háború a hatalom megtartásának eszköze, és éppen egy újfajta társadalom alapköveit igyekszik lerakni
– mondja Robert Cheda a Fakt nevű lengyel lapnak. A hírszerzés korábbi tisztje úgy látja, hogy ha lesz is némi szünet, az orosz elnök arra használja, hogy pótolja a veszteségeket, újraszervezi a hadsereget, és ha kell, a nulláról kezd mindent.
A rubel folyamatosan zuhan a dollárhoz képest, november végén az invázió megindulása óta a legrosszabb árfolyamot produkálta. Az Oroszország elleni szankciók már bőven éreztetik a hatásukat, ám a Kreml mégsem engedheti meg magának, hogy visszavonuljon.
A fegyvergyárak leállítása és a jól fizetett zsoldosok hazaküldése sem jöhet szóba - elvileg, ugyanis az orosz elit és a társadalom nyomása akár taktikai visszavonulásra is kényszerítheti az orosz elnököt.
Változik a közhangulat, és mindenekelőtt a gazdaságban kezdik érezni a szankciók hatását. Ezért szüksége lehet némi időre, hogy stabilizálja az ország belső helyzetét.
Ez a gyakorlatban úgy nézhet ki, hogy Putyin beleegyezik a tűzszünetbe, de természetesen saját feltételekkel. A tárgyalási folyamat - ha lesz ilyen - egészen biztosan elhúzódik majd. Az amerikai vagy európai ingadiplomácia szerepe pedig az lesz, hogy részt vegyen egy ilyen gennyes kompromisszum tető alá hozatalában.
Putyin ellenben kemény játékost fog játszani, aki szigorú feltételeket szab. A Kreml-féle propaganda pedig az orosz győzelemről zeng majd dicshimnuszokat.
Megjósolta az ukrajnai háborút, most elmondja, mi következik
Vlagyimir Putyin a csatamezőn akar győzni, nem béketárgyalásokon – mondja a szakértő, aki annak idején pontosan ráhibázott, hogy mikor indul az orosz invázió. Ráadásul - mint mondja - az orosz elnöknek magasztosabb céljai is vannak, amelyek valódi világháborút is jelenthetnek. >>>Putyinnak ugyanis kézzelfogható eredményt kell elérnie, és meg kell mutatnia az oroszoknak: igen, megnyertük ezt a háborút. A tárgyalások alaphangját pedig minden bizonnyal megnövekedett orosz katonai nyomás, netán nukleáris fenyegetés fogja megadni.
Putyin folytatni fogja a háborút, és mindent ennek rendel alá
Az orosz elnök projektje nemcsak a birodalmi gondolkodás lenyomata, hanem identitásprojekt is. Putyin számára a háborút nemcsak a hatalom megtartásának eszköze, hanem egy társadalmi attitűd felépítése is: a honvédő háború eszményképének mintájára ezúttal a fasiszta Ukrajna feletti győzelem mítosza kovácsolja majd össze újra győztes nemzetté Oroszországot. Ehhez azonban a háborús helyzet folyamatos táplálása kell, ami még akár évtizedekig tartó fenyegetést is jelenthet – teszi hozzá a szakember.
Ráadásul ez egyáltalán nem csak Putyin egyszemélyes döntésén múlik.
A Kreml körüli befolyási csoportok hihetetlen haszonra tesznek szert a háborúból: a szilovikok (Putyin udvartartása) kivétel nélkül részt vesznek a korrupcióban, és hiába gyenge a rubel, az exportőrök ezen is sokat profitálnak. A költségvetési források egyre nagyobb hányada kerül a hadsereghez, de nemcsak fegyverkezésre, hanem, hogy megvásárolják a harcoló emberek és családjaik hűségét. Sokak jólétének most ez az alapja, akár apjuk, fiuk, férjük vagy rokonuk halála árán is.
Ez egy legalább 10-15 évre előre eltervezett folyamat, ráadásul a fegyveripar épp az orosz gazdaság egyik legfontosabb pillére.
Hogy Putyin hamarosan Ukrajna, Kazahsztán vagy Moldova felé mozdul? Moszkva számára nem ez a fő szempont, hanem az, hogy a háború bármilyen irányban, de folytatódjon. Ez ugyanis Putyin hatalmának záloga, amivel megőrzi az elit lojalitását, a társadalom tudatos felkészítése pedig már elkezdődött. Nem kell majd csodálkozni rajta, ha 5-6 év múlva már önként és dalolva hadba vonuló újoncai lesznek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!