Az orosz kormánynak 2024 márciusáig javaslatokat kell kidolgoznia a Vörös téren tartandó sportparádék megtartására. Az erre vonatkozó utasítást a Kreml honlapja szerint maga Vlagyimir Putyin orosz elnök adta – számolt be a Meduza hírügynökség.
Umar Kremlev, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség vezetője még az ősz közepén állt elő azzal a kezdeményezéssel, hogy fel kellene éleszteni a sportparádék hagyományát a moszkvai Vörös téren.
Az első sportparádét 1919-ben tartották a Vörös téren.
Az ilyen felvonulásokat 1931-től kezdve rendszeresen kezdték el tartani Joszif Sztálin jelenlétében. A felvonulásokon több ezer ember vett részt. A Vörös téren a mai napig az utolsó nagyszabású sportparádét 1945 augusztusában tartották, ezt a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelemnek szentelték.
A Kreml falai közelében a második világháborút követő évtizedekben csak munkásdemonstrációkat és katonai felvonulásokat tartottak.
Putyinválasztás: 3 napon át szavaztat magára az orosz elnök
Kiírták a jövő évi orosz elnökválasztás hivatalos időpontjait: ezúttal három napig lehet szavazni a legesélyesebb jelöltre, esetleg húzni az X-et a többi névre, amelyek még szerepelnek a szavazólapon. Vlagyimir Putyin pénteken megerősítette, hogy elindul a 2024-es elnökválasztáson. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Életveszélyes, amit a balatoni horgászok csinálnak – félezer karó jött ki a vízből
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU
