Mit lehet tenni egy atomerőművel, miután az bezárt? A francia EDF energetikai vállalat a fessenheimi erőmű bezárását követően meglepő válasszal állt elő: a megmaradt anyagok egy részét villává, edényekké és ajtókilincsekké alakítaná.
Ám ez szerencsére nem azt jelenti, hogy mostantól ellepnék a radiaktív evőeszközök Franciaország étkezőasztalait. Ugyanis a vállalat szerint csupán a „nagyon alacsony radioaktív” fémekből lesz öntöttvas vagy acél. A többi visszamaradt vegyi anyagot nukleáris hulladékfeldolgozó létesítményekbe küldik.
Amennyiben az újrahasznosítási eljárásmód átmegy az engedélyezési eljárásokon, az új feldolgozó központ 15 hektáron terül majd el a bezárt üzem közelében. Sőt, a környezetvédelmi engedélyek megszerzése mellett a francia közegészségügyi törvényen is módosítani kell ahhoz, hogy a tervezett atomhulladék-feldolgozó üzem megépülhessen – írja az Euronews.
Ez lehetővé tenné, hogy negyven év alatt 500 000 tonna alacsony radioaktív fém feldolgozását végezzék el
– nyilatkozta Laurent Jarry, az EDF fessenheimi telephelyének korábbi igazgatója.
Az EDF tervei csupán Franciaországban számítanak úttörőnek: többek között Svédországban, Németországban és az Egyesült Államokban már alkalmaznak hasonló technológiákat a fémek radioaktivitásuktól való „megtisztítására”, mielőtt egy második esélyt adnának nekik újrahasznosított formában.
A francia lakosság mostantól 2025 februárjáig szavazhat a projektről, amely igencsak megosztó kérdés világszerte. Az atomellenes kampányok ugyanis azt állítják, hogy a radioaktivitásnak való kitettségnek nincs ártalmatlan küszöbértéke: azaz minden dózis, bármilyen alacsony is, kockázatot jelent az emberi egészségre nézve, például növeli a rák bizonyos típusainak kialakulásának esélyét.
A francia törvények 2022-ig mondták ki a radioaktív hulladékok újrahasznosítását, miszerint az összes anyagot radioaktívnak tekintik, amely bármiféle nukleáris létesítményből származik. Majd egy 2022 februárjában közzétett miniszteri rendelet lehetővé nem tette az alacsony radioaktív hulladékok bizonyos, szigorú feltételek mellett történő újrahasznosítását.
Mit nekünk Paks II.: Bill Gates hozza az újgenerációs atomerőműveket
A Microsoft világsikere után új területen tevékenykedik Bill Gates. A cége már el is kezdte az építését az első új típusú, biztonságosabb atomerőműnek.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót