Négy hullámban több mint száz rakétát lőttek ki Libanonból Izrael északi részére Haifáig szombatról vasárnapra virradó éjjel, melyek többfelé személyi sérüléseket okoztak az égből lezuhanó ellenrakéta-töredékek és a becsapódások miatt, és károkat okoztak járművekben, épületekben is – jelentette a katonai rádió Izraelben vasárnap reggel.
A légvédelmi riasztások éjjel egykor kezdődtek, és reggel hétig tartottak. Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap reggel azt jelentette, hogy elfogták a Libanonból az ország északi részén fekvő civil településekre irányzott lövedékeket. Hangsúlyozták, hogy továbbra is támadják a Hezbollah libanoni célpontjait, és ezen támadások száma várhatóan növekedni fog.
Kapcsolódó
A Hezbollah magára vállalta a rakéták és drónok indítását, s bejelentette, hogy ez volt az első válasz a személyhívókkal és rádió adó-vevő készülékekkel elkövetett támadásokra.
Két, Irakból Izrael déli részére lőtt rakétát is elfogott az izraeli légvédelem.
A rakéták Galileát és a Haifától keletre fekvő Jezréel-völgyét célozták meg, több tucatot lőttek ki a légierő ott található Ramat-David bázisa ellen. Beit Searimban eltaláltak egy tehenészetet, nagy számú szarvasmarha megsérült, és súlyos anyagi károk keletkeztek. Több faluban tüzet okoztak a repeszek és a lakatlan területre érkező, ezért fel nem tartóztatott lövedékek.
Egy 17 éves fiú kora reggel autóbalesetben életét vesztette, amikor a légvédelmi szirénák megszólaltak, és autójával egy kerítésnek ütközött. Haifa mellett, Kirját Bialikban megsérült egy épület és több mellette parkoló autó, és hárman megsebesültek a lezuhanó repeszek nyomán – egy 70 éves férfi közepesen, ketten pedig könnyebben.
A lakott területekre irányzott rakéták és drónok túlnyomó többségét elfogta a vaskupola légvédelmi rendszer.
A polgári védelem bejelentette, hogy hétfő estig tanítási szünetet rendeltek el Haifától északra, s a biztonsági helyzet miatt gyülekezési tilalom lépett életbe: nyílt területen legfeljebb százan, zárt helyen tízen tartózkodhatnak együtt. Haifa önkormányzata törölt minden sport- és kulturális tevékenységet intézményeiben. Mindenkinek az óvóhelyek közelében kell tartózkodni.
Szombat este az izraeli hadsereg nagyszabású támadást indított Libanonban, miután a Hezbollah onnan rakétákat lőtt ki. Az IDF a múlt héten az északi határsávba helyezte az addig a Gázai övezetben harcoló 98. hadosztályt, melyhez többek közt ejtőernyős brigád és a kommandós dandár is tartozik. Ezzel csatlakozik a 36-os hadosztályhoz, amely több hónapja az északi határnál állomásozik.
A Hezbollahhal szembeni fokozódó feszültség nyomán korlátozottan tartalékos katonák behívásáról is döntöttek a légvédelmi egységeknél, a polgári védelmi parancsnokságon és az egészségügyi csoportoknál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!