Akad olyan utas, aki azt tervezte, hogy reggeli érkezéssel, esti indulással június 26-án, szerdán egy napra utazik ki Milánóba a Wizz Airrel, de még csütörtök este is az észak-olaszországi városban volt, a Budapestre indulásának időpontja pedig már négyszer módosult.
Beszámolója szerint nem volt egyedül, közel 30 utas várta Milánóban a csodát.
A 444.hu-nak küldött levele szerint kaptak szállást egy hotelben, azzal az adalékkal, hogy oda 27-én hajnalban megy értük egy busz, ami majd kiviszi őket a reptérre. Csütörtökön reggel azonban, órákkal a betervezett indulás után kaptak arról e-mailt, hogy sajnos nem tudták megoldani a buszt, oldják meg a reptérre való eljutást, ahogy tudják.
A Wizz Air a viharos időjárással magyarázta a milánói járat átütemezését június 27-ére, csütörtökre.
A légitársaság közölte: a protokollnak megfelelően szállás és étkezési utalvány felajánlásával gondoskodott minden érintett utasról. A társasággal szerződéses kapcsolatban álló földi kiszolgáló cég segített az arra igényt tartó utasoknak szállást foglalni az éjszakára. Másnap reggel azonban az időjárás okozta forgalmi problémák miatt a Wizz Air nem tudta biztosítani a transzfert időben az utasoknak a szállásuktól a repülőtérig.
A Wizz Air állítása szerint összesen hat utas maradt le a csütörtöki reggeli járatról, nekik térítésmentesen átfoglalták a jegyüket egy esti járatra.
Az olvasó viszont arról számolt be, hogy június 27-én, csütörtökön délután kaptak e-mailt arról, hogy 28-án hajnali kettőkor indul a gépük, majd nem sokkal később egy újabb e-mailben már arról tájékoztatták őket, hogy a gépük 3:20-kor indul.
Arról az Economx is beszámolt, hogy hivatalból hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizzair, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben Budapest Főváros Kormányhivatala az utóbbi napokban tapasztalt jelentős járatkésesek kapcsán. A kormányhivatal tájékoztatása szerint a hatósági ellenőrzés arra irányul, hogy a légitársaságok betartották-e a vonatkozó uniós rendelet előírásait az utasok tájékoztatását, valamint a nekik nyújtandó segítséget illetően.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni