A Delta Air Lines több mint 600 járatot törölt hétfőn, mivel az amerikai légitársaságnak továbbra is problémát okoz a múlt pénteki, CrowdStrike globális kiberbiztonsági cég szoftverfrissítése miatt keletkezett rendszerprobléma.
A Microsofthoz köthető hiba miatt világszerte több bank, légitársaság és médiacég rendszerei teljesen leálltak. Az amerikai légitársaságok azóta nagyrészt megoldották a problémát, FlightAware adatai szerint az American Airlines csak az 1 százalékát mondta le a hétfői járatainak, míg a United Airlines kevesebb mint 1 százalékát törölte a hét eleji repülőutaknak.
Kapcsolódó
Ezzel szemben hétfő reggel a Delta járatainak mintegy 16 százalékát törölték. A légitársaság péntek óta törölt járatainak száma meghaladta az 5000-et.
A probléma miatt több ezer utas rekedt az Egyesült Államokban, akiknek sok esetben napokat kellett az új járatokra várniuk, vagy teljesen lemondhatták az utazásukat – írja a Reuters.
Ed Bastian, a légitársaság vezérigazgatója a hétvégén közölte, hogy a CrowdStrike problémában
az egyik, a személyzet nyomon követésével kapcsolatos eszközünk érintett volt, és nem tudta hatékonyan feldolgozni a rendszer leállása által kiváltott példátlan számú módosítást.
Pete Buttigieg, a Biden-adminisztráció közlekedési minisztere emlékeztette Bastiant az ügyfelekkel szembeni felelősségre és a probléma mielőbbi elhárítását kérte a Delta vezetőjétől.
A CrowdStrike szerint a 8,5 millió érintett Microsoft-eszköz jelentős része már újra működik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót