Az orosz és az amerikai delegációk technikai konzultációkat folytattak Rijádban, és majd elküldik a jelentéseket a vezetőiknek – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Végül is itt technikai megbeszélésekről van szó
- magyarázta Peszkov. - Ezek részletekbe menő tárgyalások, így természetesen ezeknek a a tartalma biztosan nem kerül nyilvánosságra. Erre nem kell számítani - fűzte hozzá.
Mint ismert, a moszkvai és washingtoni delegációk között hétfőn kezdődött gigahosszúságú szakértői egyeztetés. Oroszországot a Szövetségi Tanács Nemzetközi Bizottságának vezetője, Grigorij Karaszin és az FSZB igazgatójának tanácsadója, Szergej Beszeda képviselte. Ahogy azt Moszkva is megerősítette a fő téma a fekete-tengeri tűzszünet-kezdeményezés volt, ami Vlagyimir Putyin és Donald Trump legutóbbi telefonbeszélgetésekor is szóba került.
Karaszin a RIA Novosztyinak elmondta, hogy az amerikai delegációval folytatott tárgyalások nehezek, de konstruktívak voltak. Az Ukrajnával kapcsolatos párbeszédről szólva hangsúlyozta, hogy az álláspontok nem mindig esnek egybe, de a felek keresik majd az interakció formáját. Moszkva és Washington ugyanakkor tudatában van, hogy együtt kell működniük az ukrán válsággal kapcsolatos kérdésekben.
Ki uralja a Fekete-tengert avagy mennyi tér maradt az oroszoknak?
Az elmúlt két év során sebezhetővé vált a térségben állomásozó orosz flotta, amely mára becslések szerint nagy hajóegységeinek mintegy harmadát ideiglenesen vagy véglegesen elvesztette - hangsúlyozta az Economxnak Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa. >>>A Reuters egy Fehér Házbeli forrásra hivatkozva korábban azt írta, hogy „pozitív nyilatkozat” várható az orosz-amerikai tárgyalásokat követően. A CBS News csatorna információi szerint az amerikai küldöttség hazaküldött jelentései optimistának tűnnek.
Közben újabb tárgyalási forduló zajlik Ukrajna és az Egyesült Államok között a szaúd-arábiai fővárosban, Rijádban – írja az AFP az ukrán delegációból származó forrásra hivatkozva.
Témája az ukránokkal is a fekete-tengeri tűzszünet és az energiainfrastruktúra elleni támadások 30 napos leállítása.
Bátran elküldheti az orosz hadihajót a f...ba, Ukrajna bukta a védjegypert
Az Európai Unió Bírósága kimondta: Ukrajna hiába szeretné, nem kap uniós védjegyet a szállóigévé vált rádiós üzenet >>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Képeken a földi pokol: drámai fotókon a szörnyű pusztítás, mindent felemésztenek a lángok
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Nagy Márton megmutatta, mit művelt az árrésstop
