A szakemberek szerint a kialakult helyzet a tikkasztó nyári hőségben keresendő, amely a korai szüret a szőlő cukortartalmát is növeli.
A borászok rendkívül aggasztónak tartják a helyzetet. Hiába érzik úgy egyik évben, hogy minden problémát megoldottak, a közvetkező években már nem érheti őket váratlan esemény, a természet erre folyton rácáfol – írja a Euronews.
Az idei egy vesztes év a kontinentális éghajlatra jellemző borok számára. A román bor idén olyan lesz mint egy nagyon meleg éghajlatú bor, magas alkoholtartalommal
– magyarázta Cezar Ioan borszakértő.
Az elmúlt 5-6 év extrém időjárása, eddig nem tapasztalt talajszárazságot idézett elő. A globális felmelegedésnek óriási hatása van a szőlőkultúrára – tette hozzá Aurealia Visinesco, a délnyugat-romániai Domeniile Sahateni borásza.
A fehér fajták idén jó eséllyel nem lesznek annyira aromások, mint az eddig megszokott, mert a júliusi és augusztus eleji hőség, sőt a szüreti időszakban is tapasztalt meleg jelentősen befolyásolta az aromájukat.
A vörös típusú szőlők azonban nagyon koncentráltak lettek. A szakemberek próbálták kiegyensúlyozni az idei felhozatalt, ennek azonban az lett az eredménye, hogy idén nagyobb mennyiségű a vörösbor termést, mint egy átlagos évben.
Egy bukaresti borszakértő, Cezar Ioan is azt hangsúlyozta, hogy már nagyjából tíz éve egyre hamarabb kell szüretelni. 23 éve foglalkozik borral, de ennyire korai szüretet mint az idei, még nem élt meg.
Románia, 187ezer hektárnyi szőlőültetvényével a negyedik legnagyobb szőlőtermő területtel rendelkezik az EU-ban. 2023-ban az ország mintegy 4,6 millió hektoliter bort termelt, ami 21 százalékos növekedést jelent 2022-hez képest.
A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet szerint Románia 2023-ban Európa hatodik legnagyobb bortermelője, egyben a világ 13. legnagyobb bortermelő országa volt.
És közben csendben „sivataggá” válik Románia
Románia jelentős részét aszály sújtja, egyes régiókban már három hónapja nem esett. A lakosság és a mezőgazdasági ágazat is megszenvedi a rendkívüli időjárási körülményeket. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!