„Mivel kezdődik a hétvége, és a tengerparti üdülőhelyek valószínűleg tele lesznek turistákkal, arra szeretném felszólítani a rendfenntartó erőket, hogy nagyon határozottan tartassák be a törvényt. Az emberek törvényt és rendet akarnak” – mondta Marcel Ciolacu miniszterelnök a Politico beszámolója szerint.
Az elmúlt napokban a romániai tengerparti üdülőhelyeken erőszakhullám tört ki, a turisták rendőrökkel, vízimentőkkel és egymással is harcoltak, a kormányfőnek pedig elege van ebből. A kormányfő azt követelte, hogy a rendőrség tanúsítson zéró toleranciát azokkal szemben, akik a Fekete-tenger partján felfordulást okoznak, miközben a régió egy újabb, tűző napsütéssel, magas hőmérséklettel és hideg sörökkel teli hétvégére készül.
A rendőrök és a csendőrök teljes támogatását élvezik az egész kormánynak és minden józan ésszel gondolkodó embernek ebben az országban
– tette hozzá Ciolacu.
A héten egy tengerparti balhéhoz hívták ki a rendőrséget, miután két embert megvert egy garázda csoport a strandon, ami aztán rendőrök, úszómesterek és turisták részvételével látványos dulakodássá fajult. Egy másik üdülőhelyen egy úszómester megsérült, két támadót pedig kórházba szállítottak egy strandon vívott csetepaté után. Egy másik videóban egy rendőrről készült felvétel, amint egy férfit ver és rugdos még azután is, hogy az a földön feküdt.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!