Hónapokig tartó vita után elfogadta a brit parlament a Nagy-Britanniába illegálisan belépő menedékkérők ruandai áttelepítéséről szóló terv végrehajtásához szükséges törvénytervezetet.
Boris Johnson volt miniszterelnök kormánya még 2022 áprilisában kötött megállapodást Ruandával arról, hogy az európai kontinensről embercsempészek szervezésében csónakokkal érkező menedékkérőket a brit hatóságok áttelepíthetik a közép-afrikai országba.
Boris Johnson annak idején azzal érvelt, hogy Ruanda biztonságos áttelepítési célország, és a terv - visszatartó hatása révén - alkalmas az embercsempészek üzleti modelljének ellehetetlenítésére is.
A brit legfelsőbb bíróság azonban tavaly novemberben jogellenesnek minősítette a tervet.
A legmagasabb brit jogi fórum határozata szerint ugyanis a megállapodás nem küszöbölte ki annak a kockázatát, hogy a Nagy-Britanniából áttelepített menedékkérőket a ruandai kormány visszatoloncolja azokba az országokba, ahonnan elmenekültek, vagy más olyan országokba, ahol jogsérelem vagy üldöztetés érheti őket.
A jelenlegi brit miniszterelnök, Rishi Sunak kormánya e végzés megkerülése végett olyan tervezetet dolgozott ki, amely jogszabályban rögzíti, hogy Ruanda biztonságos áttelepítési célország. A most elfogadott törvény így gyakorlatilag kiveszi a bíróságok hatásköréből annak meghatározását, hogy az afrikai ország biztonságosnak tekinthető-e az áttelepítettek számára.
A tervezetet az alsóház már januárban elfogadta. A vita azonban azóta is folyt a londoni parlamentben, miután a Lordok Háza - ahol a kormányzó Konzervatív Pártnak nincs többsége - folyamatosan olyan módosításokkal egészítette ki az indítványt, amelyeket a kormány nem támogatott.
Rishi Sunak a helyszín megnevezése nélkül elmondta: a kormány már készenlétbe helyezett egy repülőteret, kereskedelmi charterjáratokat bérelt és ötszáz embert képzett ki arra, hogy az áttelepítendőket Ruandába kísérjék.
A kormányfő szerint az első járatok 10-12 hét múlva szállhatnak fel, és a repülőgépek havonta többször indulnak majd útnak Ruanda felé, "folyamatosan egészen addig, amíg a csónakokat nem sikerül megállítani".
Kijelentette: a brit kormány kegyetlen, globális kiterjedésű embercsempész bandákkal áll harcban, és ezeket a szervezeteket egyáltalán nem érdekli, hogy emberéleteket kockáztatnak, amikor útnak indítják a tengeri utazásra alkalmatlan csónakokat Nagy-Britannia felé.
Rishi Sunak elmondta: az idén eddig kilencen vesztették életüket az átkelési kísérletek közben, köztük egy hétéves kislány.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!