A légitársaság vezetője alkoholkorlátozás bevezetésére irányuló intézkedéseket követel, mivel állítása szerint a járatokon egyre gyakrabban tapasztalhatóak rendbontások – írja a BBC.
Hozzátette, hetente fordulnak elő erőszakos kirohanások az alkoholfogyasztás miatt, különösen, ha azt más anyagokkal is keverik.
Nem engedjük meg, hogy az emberek ittasan vezessenek, mégis folyamatosan 33 ezer láb magasan lévő repülőgépekre ültetjük őket. Ebben a helyzetben a személyzet tagjai és más utasok is célponttá válnak
– mondta O’Leary.
A repülőgépkésések tovább növelik a problémát, hiszen az utasok nagy része alkoholfogyasztással üti el az időt, vagy éppen vezeti le az okozott stresszt.
Korábban már többször előfordult, hogy az erős alkoholos befolyás alatt álló utasok elestek vagy akár el is aludtak. Manapság ezen tovább rontanak a különböző porok és tabletták is – tette hozzá a vezérigazgató.
O'Leary elmondta, hogy a légitársaságoknak nehéz azonosítaniuk az ittas embereket a kapunál, különösen akkor, ha csoportosan szállnak fel. Állítása szerint a kapun általában még átjutnak az emberek, azonban amint a gép felszállt már kezd egyértelmű lenni egyes utasok állapota.
A Ryanair munkatársai például az Ibizára (vagyis az egyik legnépszerűbb bulihelyre) tartó járatokon minden esetben átvizsgálják az utasok táskáját, alkohol után kutatva.
A többi kihívást jelentő úti cél közé tartozik emellett néhány görög sziget is.
Kivonulással fenyeget a Ryanair, puffogtat rendesen
Most a németeket csuklóztatja a Ryanair, amely azzal fenyeget, hogy durva járatcsökkentésbe kezd, ha nyugati partnerünknél nem vonják vissza a megemelt iparági adót. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint a fapados cég megszokott módon csak puffogtat, bár a piac túladóztatása megkérdőjelezhető kormányzati gyakorlat.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!