A helyi hatóságok vizsgálata szerint az áldozat érvényes repülőjeggyel rendelkezett, és még hétfőn a terminál egyik vészkijáratán keresztül hagyta el a légikikötőt. Ezután a repülőtér aszfaltjára érve a légbeszívó nyílásnak bemászott az egyik repülőgép hajtóművébe.

A felszállás készülő gép motorjai már működtek, és éppen jégmentesítést végeztek, amikor megtalálták az áldozatot. A pilóták ezután gyorsan leállították a motorokat.

A 30 éves már nem volt eszméleténél, amikor kihúzták a hajtóműből, újraéleszteni már nem sikerült. Az eset körülményeit még vizsgálják.

A repülőtéri hatóságokat az egyik terminálban lévő üzlet vezetője értesítette, miután látta, hogy a férfi a vészkijáraton keresztül kijutott a kifutópályára. A férfi személyes tárgyait, cipőjét és ruháját az aszfalton találták meg.

Az eset miatt elhalasztották az érintett repülőgép indulását, ugyanakkor a repülőtér forgalmát nem akasztotta meg az incidens.

Súlyos problémák lehetnek az egyik amerikai fejlesztésű repülőgéppel

Miután egy japán sziget közelében a tengerbe zuhant egy amerikai katonai repülőgép, a japán védelmi minisztérium lépett.
Bővebben--->