Bulgária és Románia 2025 januárjától teljes jogúan csatlakozhat a határok nélküli schengeni övezethez. A döntés a héten született meg Brüsszelben 27 tagállam belügyminiszterei által – írja a Bild. 

Jelenleg egyre több európai ország folyamodik belső határellenőrzéshez, mert Schengen nem működik. Most még több országnak a schengeni övezetbe való bevonásán gondolkodni több mint naivság

 – mondta Heiko Teggatz szakszervezeti vezető.

Hozzátette, ez egy katasztrófa az európai emberek biztonságának a szempontjából, főként a menekültek befogadását illetően. 

Szerinte még túl korán van egy ilyen döntés meghozatalához. Főleg, mivel Románia és Bulgária külső határai háborús övezetek és problémás területek mentén futnak.

A belügyminisztérium illetékesei rámutatnak, hogy teljesen tisztázatlan, hogy a döntés milyen hatással lesz a bolgár és román emberek által Németországban elkövetett bűncselekmények alakulására. A BKA 2023-ban csaknem 28 ezer bolgár és 63 ezer román által elkövetett bűncselekményt számolt össze.

Összehasonlításképpen, a rendőrségi statisztikák szerint Olaszországból mintegy 20 ezer, Franciaországból pedig mintegy 6 ezer gyanúsított volt.

Alexander Throm, a CDU belpolitikai szóvivője. Azt mondja, Bulgária és Románia csatlakozásával a schengeni térség még közelebb kerül Törökországhoz, Moldáviához és a Fekete-tengerhez. Emiatt egyre jobban szemmel kell tartani, hogyan is alakul az Európába irányuló és az EU-n belüli illegális migráció. Németországnak szüksége van a visszaküldés lehetőségére határairól, jobban, mint eddig valaha – tette hozzá.

Persze nem csak elégedetlen hangok születtek a döntés után. Nancy Faeser, német belügyminiszter üdvözölte a lépést, és kiemelte, Németország régóta támogatja a csatlakozást. Kiemelte, az Európai Bizottság iránti bizalmat is növelné, ha egyértelmű lenne, hogy sikerült elérni a célt. 

Örülhet Románia, végre megkaphatják, amire vágynak

Az osztrák belügyminiszter szerint Ausztria elérte a célját, ezért nem látják további akadályát a teljeskörű schengeni tagságnak.
Bővebben>>>