Bejelentette lemondását hétfőn Humza Yousaf skót miniszterelnök. Az edinburghi kormányfői hivatalban tartott sajtótájékoztatóján közölte azt is, hogy utódjának megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.
A szabályok szerint a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Pártnak (SNP) 28 napon belül kell új vezetőt találnia, ellenkező esetben parlamenti választást kell kiírni. A távozásáról szóló hétfői bejelentés közvetlen előzményeként Humza Yousaf a múlt héten felmondta az általa eddig vezetett SNP és a Zöldek 2021-ben kötött kormányzati együttműködési megállapodását, és ennek nyomán a skóciai zöldpárt miniszterei távoztak a kormányból.
Az SNP-nek jelenleg 63 képviselője van a 129 tagú skót parlamentben, így szüksége volt a kormányzati programok elfogadásához a héttagú zöld frakció támogatására.
A szakításhoz elsősorban az vezetett, hogy az SNP-kormány nemrégiben visszavonta a Zöldekkel közösen kidolgozott hosszú távú környezetvédelmi cselekvési tervet.
A Zöldek ezután azzal vádolták a kormányfőt, hogy politikai megfontolásokból kiárusítja a következő nemzedékek jövőjét. A zöldpárt ezután bejelentette azt is, hogy frakciószavazást tart a kormányzati szerep folytatásáról.
Ezzel egy időben a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt bizalmi szavazást kezdeményezett Yousaffal szemben, a Nagy-Britanniában kormányzó Konzervatív Párt skóciai parlamenti frakciója pedig az SNP-kormány egésze ellen terjesztett be bizalmi szavazási indítványt.
Ha az SNP-kormány a konzervatívok által beterjesztett bizalmi szavazást elveszti, akkor a kabinetnek le kell mondania és Skóciában parlamenti választásokat kell kiírni.
Humza Yousaf abban reménykedett, hogy az SNP kisebbségi kormányként folytathatja munkáját a Zöldek támogatásával, de az eddiginél kevésbé formális együttműködés keretében. A távozó skót miniszterelnök elismerte, hogy alábecsülte azt felzúdulást, amelyet döntésével a Zöldek körében okozott. Viszont nem hajlandó „áruba bocsájtani” az általa vallott étékeket és alapelveket csak azért, hogy hatalmon maradhasson.
A 39 éves Yousaf édesapjának családja az 1960-as években Pakisztánból, édesanyjának ugyancsak pakisztáni gyökerű családja Kenyából települt át Skóciába. Humza Yousafot tavaly márciusban választották az SNP élére és így a skót kormányfői tisztségre, miután elődje, Nicola Sturgeon a párt finanszírozása körül kirobbant botrány nyomán lemondott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!