A skót kormány kedden bejelentette, hogy nem használják tovább a WhatsAppot a kormányzati telefonokon, mivel jövő év tavaszától minden „nem vállalati mobilüzenet-alkalmazást” eltávolítanak a hivatalos készülékekről.
A tilalom kiterjed szinte az összes olyan üzenetküldő alkalmazásra, amelyet nem a hivatalos kormányzati kommunikációra használnak, beleértve a WhatsAppot, a Signal-t és a Facebook Messengert.
Kínos üzenetek a Covid alatt
A közelmúltban nagy felháborodást váltottak ki a skót közvéleményben a koronavírus-járvány vizsgálata kapcsán nyilvánosságra került politikusi WhatsApp üzenetek. Humza Yousaf, a Skót Nemzeti Párt (SNP) elnöke – 2023 és 2024 között Skócia első minisztere – a világjárvány idején, egészségügyi miniszterként többek között seggfejnek („a*sehole”) nevezte Neil Findlay munkáspárti képviselőt – írja a Politico.
Nicola Sturgeon, a világjárvány miatt elrendelt lezárásokkor Skócia első minisztere pedig épp azzal váltott ki felháborodást, hogy utólag törölte a Covid idején váltott üzeneteit. Azok, akik a kabinet vezetővel ellentétben nem törölték ezen információkat azt tapasztalták, hogy a privát üzenetváltásaik is nyilvánosságra kerültek.