A cseh állami hírügynökség közvélemény-kutatása szerint a Sofőrök magukért (AUTO) párt a szavazatok hat százalékát szerezheti meg a jövő év választásokon. Mindez azt is jelenti, hogy a japán származású, és a Mi Hazánkkal egy európai pártcsaládba tartozó, Tomio Okamura-vezette Szabadságért és Közvetlen Demokráciáért Pártnak (SPD) igencsak fel kell kötnie a nadrágját
– ugyanis látható kihívóra akadt, ugyanazon a politikai tárfélen.
Kapcsolódó
A júniusi európai parlamenti választáson az autósok már megmutatták magukat, a szintén erősen jobboldali Eskü Párttal (Přísaha) koalícióban indultak, és a szavazatok 10,26 százalékával a harmadik helyre kerültek. Ezzel két helyet is szereztek az EU parlamentjében, emellett ott ülnek az Orbán Viktor nevével (is) fémjelzett Patrióták Európáért szövetségben.
Az Eskü/autósok listavezetője egyébként nem más, mint Filip Turek, egykori autóversenyző, akinek az sem ingatta meg politikai karrierjét, hogy közismerten vonzódik a harmadik birodalmi szimbolikához, és már azt is lencsevégre kapták, amikor igencsak félreérthetően integetett ki az oldtimer Jaguarjából.
A meglehetősen populista irányultságukról ismert autósok leginkább azzal mozgósították a szavazókat, hogy ugyanúgy csépelik Brüsszelt, mint például a magyar kollégáik. A Petr Macinka-vezette párt emellett
elutasítja a belső égésű motorok uniós szintű betiltását, az euró bevezetését és az uniós tagállamok vétójogának eltörlését
– és bizony ezeket a radikális hangokat viszonylag sok cseh szavazó is támogatja – írja az euractiv.de.
Csehországban a jelenlegi jobbközép koalíció – amely 2024 szeptemberéig a Kalózok támogatásával kormányzott – nagyon nincs kellemes helyzetben, a legutóbbi közvélemény-kutatások stabil előnyt mutatnak az Andrej Babis-vezette ANO-nak, amely jelenleg a domináns párt Csehországban a szavazók 33,5 százalékával.
Mivel az autósok ugyanahhoz az Orbán Viktor-féle uniós frakcióhoz tartoznak, mint Babis volt kormányfő pártja, kézenfekvőnek tűnik, hogy potenciális koalíciós partnerei lehetnek majd az ANO-nak.
A közvélemény-kutatások arra is rámutatnak, hogy a magyar ellenzék által sokáig irigyelt cseh politika alaposan megváltozott, benne van a pakliban, hogy az Andrej Babis-féle irányvonal visszatérhet a prágai Hradzsin aljába.
Az autósok persze semmi csodát nem mondanak és nem is tesznek, épp csak a máshol is egyre nagyobb teret nyerő euroszkeptikus trendet igyekeznek meglovagolni: néhány évvel ezelőtt – igaz még más néven – az uniós tagságról szóló népszavazásért lobbiztak.
Az ODS, a TOP 09, a KDU-ČSL és a STAN nevű, polgári pártokból álló jelenlegi kormánykoalíció közben kénytelen szembenézni a komoly szavazói elégedetlenséggel és az ezzel szoros összefüggésben álló csökkenő támogatottsággal.
A koalíció legnagyobb tagja, a Polgárok Pártja ugyan még tizenkét százalékon áll, de jócskán le van maradva a domináns ANO-tól. Elég sovány vigasz, hogy koalíciós partnere a STAN tizenegy százalékot kapna. Még nagyobb gond, hogy közben a TOP 09 és a KDU-ČSL egyaránt a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb megugrásáért küzd: a következő cseh parlamenti választásokig, amelyet 2025 őszére terveznek, komoly csodát kellene produkálniuk.
Már a cseheknél lobbizik Kína, befektetéseket és energiát ígér
Kína arra szeretné rávenni a cseh kormányt, hogy segítsen megoldani Peking EU-val szembeni, az elektromos járművekkel kapcsolatos vitáját. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!