A német fővárosban tevékenykedő Fürst Wiacek nevű sörfőzde prémium minőségű söröket készít, ezen belül is elsősorban IPÁ-kat és hagyományos német söröket.
Hetente egyszer egy helyi gazda traktorral érkezik a főzdébe, hogy elhozza a sörfőzésből visszamaradt használt gabonát.
A tehenek nagyon élvezik, és már várják
– nyilatkozta a gazda, Christoph Brundke az Euronews-nak.
„Megpróbáljuk az energiafelhasználásunk jelentős részét napenergiából fedezni” – mondta el George Shumay, a Fürst Wiacek értékesítési vezetője.
Ezen túl a berlini főzde sörei mind tartósítószerektől, mind extra vegyszerektől mentesek. A környezetvédő attitűd pedig egy szokatlan csomagolási megoldást is magával hozott: a portékát nem palackban, hanem konzervdobozban árulják. A cég értékesítési vezetője szerint azért is esett a választásuk a konzervdobozra, mert így a termék súlya is kisebb, aminek a szállítás során van jelentősége. (34 országba exportál a Fürst Wiacek.)
„Németországban az alumínium újrahasznosítási aránya magasabb, mint az üvegé” – tette hozzá George Shumay.
Pusztító árháború: nekimentek a sörfőzdék az áruházláncoknak
Tisztességtelenül lenyomott beszállítói árak miatt hadat üzentek a német sörfőzdék a kereskedelmi láncoknak, amelyek a dömpingértékesítéssel több száz kisüzem létét veszélyeztetik, ez pedig végül az import drágulásához vezet, hazánkban is.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló