Soros a hét végén jelentette be, hogy átszervezi a világ legnagyobb fedezeti alapjának számító Quantum Fundot, miután az az idén mintegy 20 százalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, elsősorban a Nasdaq Composite indexben szereplő részvények árfolyamának múlt havi zuhanása miatt. A 8,5 milliárd dolláros alap, amely az utóbbi években átlagosan 30 százalékos hozamot ért el, a március közepétől április 14-ig - a Nasdaq legnagyobb napi eséséig - tartó időszakban rossz időzítéssel vásárolt hitelből amerikai technológiai papírokat, valamint - a tavaly tavaszi melléfogáshoz hasonlóan - nagy összegű téteket tett az euróra, amely idén januárban már igen olcsónak tűnt. Soros - akinek érdekeltségei összesen 14 milliárd dollárt kezelnek - azt is közölte, hogy az alap már megvált az ominózus részvények zömétől. A veszteségeknek személyi konzekvenciái is vannak: távozik a Quantum első embere, Stanley Druckenmiller, aki 1989-ben vette át az alap napi irányítását Sorostól. A szintén a Soros Fund Management LLC-hez tartozó, 1,2 milliárd dollárt kezelő, idén 33 százalékos veszteséget elkönyvelő Quota Fund éléről pedig leköszön a csoporthoz 1992-ben külső tanácsadóként csatlakozó Nicholas Roditi, akinek vezetése alatt az alap a korábbi években átlagosan 39 százalékos profitot ért el. A Quantum új neve Quantum Endowment Fund lesz; Druckenmillert Duncan Hennes váltja fel, míg a Quotát egy még meg nem nevezett külső tanácsadó vezeti majd. Soros bejelentése szerint az Endowment évi 15 százalékos hozam elérését tűzi ki célul, főleg a deviza- és kamatláb-arbitrázsműveletekre összpontosítva, s befektetései kisebb részét teszik majd ki a részvényvásárlások. Az alapok befektetőihez írt levelében az amerikai részvénypiacot túlértékeltnek tartó Soros kifejtette, hogy szinte lehetetlenné vált az olyan nagy összegeket megmozgató fedezeti alapok működése, mint a Quantum is volt, minthogy a piacok árgus szemekkel követték azok minden lépését. Mindennek ellenére Soros optimista a fedezeti alapok jövőjét illetően, mert a tények azt mutatják, hogy az iparág kisebb összegeket megmozgató résztvevői a piaci átlagnál magasabb megtérülést képesek elérni. (NAPI)