Svédországban a  szülők mostantól átadhatják a fizetett szülői szabadság napjait olyan személyeknek, akik nem törvényes gyámok, beleértve a nagyszülőket és a barátokat – írja a Euronews.

Svédország volt az első ország, amely 1974-ben az apák számára is bevezette a fizetett szülői szabadságot. Ma az apák a fizetett szülői szabadság mintegy 30 százalékát veszik igénybe a Svéd Társadalombiztosítási Hivatal adatai szerint.

Most, 50 évvel később pedig már a  nagyszülők is fizetést kaphatnak azért, hogy unokáikról gondoskodjanak. A svéd társadalombiztosítási hivatal, a Försäkringskassan szerint az új rendszer nagyobb rugalmasságot biztosít a családoknak.

Az új szülői szabadságra vonatkozó szabályok lehetővé teszik a szülők számára, hogy a fizetett szabadságukból legfeljebb 45 napot átadjanak valakinek, aki nem a gyermek törvényes gyámja, feltéve, hogy az illető személy szülői támogatásra jogosult, ami  Svédországban a legtöbb ember esetében így van. Egyedülálló szülők esetében a 480 nap fizetett szabadságból gyermekenként legfeljebb 90 napot lehet átruházni.

Az új törvény célja, hogy nagyobb rugalmasságot és több lehetőségeket biztosítson a szülőknek, és megkönnyítse a családi és a szakmai élet összeegyeztetését. Az új reform kedvező lesz az egyedülálló gyámoknak is, és a szülői szabadságot a családtípusok szélesebb köre számára is elérhetővé teszi, amely elősegíti a nemek közötti egyenlőséget is

- mondta Stefan Forsberg, a Försäkringskassan szülői biztosítási operatív igazgatója.

Az új szabály lehetővé teszi, hogy például a nyugdíjasok is kivehessék a szülői szabadságot, ebben az esetben a kompenzáció alapja az illető nyugdíja. A szülői támogatásban részesülő személy azonban nem kereshet munkát vagy tanulhat a szülői támogatás folyósításának ideje alatt.

törvénynek természetesen akadnak kritikusai is. Amikor a javaslatot 2023 szeptemberében bevezették, az ország több munkaügyi szervezete bírálta, hogy a törvény elősegítheti a „dajkarendszert”, azaz gyakorlatilag kiszervezheti a gyermekgondozást rokonoknak vagy hivatásos gondozóknak.

A svéd kormánynál 2023 októberében tartott interpelláció során Anna Tenje, az idősekért és a szociális biztonságért felelős miniszter úgy fogalmazott, alacsonyra becsülik annak kockázatát, hogy az átutalási lehetőség lehetővé tenné, hogy a szülői támogatást szisztematikusan a nyújtott szolgáltatásokért való fizetésre használják, például egy alkalmazott gyermekfelügyelő számára.

Tenje hangsúlyozta továbbá, hogy az új törvény célja, hogy a szülők számára lehetővé tegye a munka és az aktív családi élet összeegyeztetését, és hogy eldönthessék, hogyan teszik a legjobbat a gyermekek számára.

A Svéd Társadalombiztosítási Hivatal adatai szerint augusztus végén mintegy 1456-an adtak át napokat az új törvény értelmében. 

A svédek nem kérnek a közös hitelből

Az Európai Központi Bank korábbi vezetője, Mario Draghi javaslata alapján, úgy lehetne erősíteni az EU versenyképességét, ha a tagállamok közösen vállalnának adósságot. Ulf Kristersson svéd miniszter szerint azonban ez kockázatos.
Bővebben--->