A tárcavezető kijelentette, kedden hivatalosan is benyújtja a lemondást, és amíg azt a parlament nem fogadja el, addig miniszteri funkcióját is technikai mandátumban fogja ellátni.
Goran Vesić ugyanakkor hozzátette, nem vállalja a felelősséget a 14 ember haláláért, mert szerinte a minisztériumnak nincs felelőssége a tragédiában, és abban is biztos, hogy az ügyészség is erre a megállapításra fog jutni. „A lemondást felelős emberként nyújtom be, hogy példát mutassak, létezik erkölcsi felelősségvállalás” – tette hozzá a Szabad Magyar Szó tudósítása szerint.
Kiemelte azt is, hogy a minisztérium nem befolyásolta a vasútállomás felújításával kapcsolatos munkálatokat, ezért nem tartják felelősnek magukat. Egyúttal arra szólította fel az ügyészség, hogy állapítsa meg, kik felelnek 14 ember haláláért.
Pénteken néhány perccel dél előtt beomlott az újvidéki vasútállomás tetőszerkezetének egy része. A tragédiában 14-en vesztették életüket, köztük egy hatéves gyermek, további harmincan pedig megsérültek. A sérültek közül többeket amputálni kellett.
Az 1965-ben épült épületet és annak tetőszerkezetét nemrégiben rekonstruálták, ugyanakkor a Szabad Magyar Szó értesülései szerint a munkálatokban egyetlen szerkezeti mérnök sem vett részt. A nyilvánosságra került dokumentációk alapján a CIP Közlekedési Intézet terveit négy építész készítette, akik belsőépítészeti, vízvezeték- és csatornázási munkákra szakosodtak. A főtervező egy közlekedési építész volt, míg a szerkezeti szakértelmet igénylő munkákban nem vettek részt szakemberek.
A kivitelezést végző kínai CRIC CCCC konzorcium, valamint a hatóságok is azt állítják, hogy nem képezte az előtető a rekonstrukció részét, ám a lap szerint több fotó is rácáfol erre, amelyeken az látszik, hogy dolgoztak a tetőn és olyan üveget és fémet szereltek rá, amelyek súlyos terhelést jelentettek.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek